Hamarosan kezdődnek az iskolai beíratások. A legtöbb szombathelyi általános iskola bemutatkozó napot tartott a leendő elsősöknek és szüleiknek. A nyílt napokon megismerkedhettek az intézmények kínálatával, a választható fakultációkkal, szakkörökkel, de az érdeklődők a leendő tanárokkal is találkozhattak a beiratkozás előtt. Vas megyében egységesen április 14-én és 15-én lesz a beiratkozás. A tanköteles korú gyereket a szülőnek kötelessége a lakóhelye, ennek hiányában pedig a tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. A beíratáskor a gyermek személyi azonosítóját, lakcímkártyát és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!