Szinte leküzdhetetlen problémával kénytelen szembesülni az európai civilizáció: baj van a kajával. Mint tudjuk, a marha majdnem bizonyosan kerge, a birka klónozott, a patásokba beleköltözött a száj- és körömfájás.
Mint tudjuk, a marha majdnem bizonyosan kerge, a birka klónozott, a patásokba beleköltözött a száj- és körömfájás. A csirke dioxinos, a halban elég jelentős százalékban található fekália, olaj, valamint orosz atomsugárzás, a pulyka sem a régi, a disznótól az égbe szökik a koleszterin. A kutyát nem illik elfogyasztani, mert rögtön barbár koreainak bélyegzik az embert, a macskaevés sem túl civilizált ténykedés, marad a strucc, meg a magyar szürkemarha. De abból alig-alig van, többségük ott stoppol Zalaegerszeg és Nagykanizsa között frászt hozva az örömlányokhoz, meg rendőrökhöz szokott autósokra. A Kárpát-medencében már csak a vadon élő szárnyasok jöhetnek szóba, ám azokat talján vendégvadászok lődözik halomra, merthogy Itáliát is fenyegeti a húsmizéria.
Thaiföldön már felfigyeltek az Európát kétségbeesésbe kergető jelenségre, rögtön jelezték, hogy számtalan krokodillal tudnak szolgálni, azoknak a száraz, enyhén halszerű húsában biztosan nincsen kórság, nyavalya, meg devla, szeretettel várják Szabadi urat, úgyis jól ismeri a járást, arrafele szokta kipihenni, hogy ő elfoglalt, komoly magyar államférfi.
A vegetáriánus konyha sem megoldás, a zöldségbe belebombázott Csernobil, hiába feszengett a májusi napon Berecz János Fékon-ingben, nem bírta pártügyileg elhajtani az atomfelhőt.
Nos, marad a hód. Egy graffiti a napokban arról számolt be, hogy a hódok felzabálásával védjük a fákat, mellékhatásként ugyan veszélyeztetjük a leghülyébb fogkrém-reklámot, de annyi baj legyen. Előre tehát az európai úton, jóféle, magyaros hódpörkölttel masírozzunk be a vidám Unióba.
(krámer)
