Mondvacsinált malátaszakértő is képes megtenni egy korty után azt a felismerést, hogy a szokásos pisirohamok helyett majdan bőrmirigyeken keresztüli párologtatással lesz kénytelen egyensúlyban tartania vízháztartását: a szigetes sör ugyanis inkább áll vízből, mint a nevével fémjelzett ősi nektárból.
Egy napok óta koszosodó szigetlakó
Ez volt az első gondolat, mely szöget ütött fejembe a hajógyári hídon való átevickélésem után, amikor is a legközelebbi bodegában végre a sokak által csak lónyálként emlegetett csapolt löttyhöz juthattam. Szerencsémre az otthoni fürdőzésnek néhány perc múlva már halvány nyomai sem látszottak, a portengerben araszolván egyhamar felöltöttem egy napok óta koszosodó szigetlakó fizimiskáját, így még a legelvetemültebb punkok közt is könnyedén elvegyülhettem anélkül, hogy megpróbáltak volna egy szál cigarettáért lengyel polkát táncolni.
No de kik autóznak itten?
Időközben megállapítottam, hogy a Sziget nem sokat változott: a főutcán még mindig állnak a telefonfülkének álcázott egyszemélyes szauna-kabinok, az információs pultot most is permanensen ostromolják a tudatlanok, a fontosabb elágazásoknál pedig iránytűként ágaskodnak az útmutató táblák azoknak, akik elhagyták navigációs képességeiket egy vodkásüvegben. A helyszínek közt vezető futrinkautcákon meglepően sok jármű halad keresztül, a hierarchiában magukat gyalogló embertársaikon felül helyező robogósok mellett folyamatosan érkeznek a zenekarok mikrobuszai, néha pedig keresztülszáguld a tömegen egy energiaital csiricsáré reklámkocsija, ami lincshangulat kialakulását kockáztatva slaggal fröcsögi a vizet az arcokba, gondolván hogy ez nagyon vicces.
"Miért, van program?"
Ez az élet, Babolcsai néni. A kínálat bőségében szertefoszlik mindenféle vezérelv, ami segíthetne összeállítani egynapi programot, tapasztalt szigetelők ezért már meg sem próbálkoznak ilyesmivel. Fórumos sztorik közt bukkant már fel olyan dialógus, hogyaszondja "van programfüzeted?" - mire a válasz: "miért, van program?" Hát hogy a pitébe ne lenne. Példának okáért itt van a Bee Extrémpark, ahol párezerért bárkit ingyen detoxikálnak egy hatvanméteres magasságba kilövő embercsúzlival, ami ráadásul be is van mikrofonozva, hadd szálljanak az éterbe a halálfélelemtől reszkető tarzani sikolyok.
Kurjongassunk együtt!
Az éppen nyílegyenes röppályát leíró párost kémlelvén, a tömegben időközben felbugyogó klausztrofóbiámból két egyenruhába öltöztetett tinicsaj zökkent ki, perverz mosollyal szegezvén nekem a költői kérdést, hogy vajon szeretem-e a Big Brothert, mert ha nem, akkor este mehetek a TV2 színpadhoz kurjongatni a hasonló véleményen lévőkkel. Erre nyakamba akasztanak egy "Utálom" feliratú címkét, és elszelelnek - anélkül, hogy legalább egy telefonszámcsere történt volna. Még ilyet, felháborító. Később flegma biccentéssel konstatálom, hogy szombathelyi lokálpatriótáink kedvenc halmazati helye, a Végállomás sátor most is él és virul, de én inkább a Pepsi Nagyszínpad felé veszem az irányt, hiszen az utóbbi években a toplistákon fokozatosan felfelé kapaszkodó Kosheen készül szakítani egy nagyot. A drum & bass és a könnyed popdalok váltakozása azonban kissé erőtlennek tűnik, a meseszép torokhanggal megáldott Sian Evans pedig szokatlanul kövérnek.
Most melyik sztár is verte a másikat?
A Wan2 színpad melletti fövenyen ez idő alatt egy sárga kezeslábasba burkolt verejtékező ember hárítja el a pofátlan újságírókat, nem hajlandó nyilatkozni. Állítólag ő Kistehén néven lépett fel néhány félórája.
Kisvártatva engem is megtalál a hír, miszerint a Kosheen gitárosa és Iggy Pop bőgőse egy palackhajítást követően ölre mentek a Nagyszínpad mögötti VIP részlegen, és egy In-Kal különítménynek kellett szétválasztania a rúgkapáló párost. Az illuminált gitáros ezt nem akarta annyiban hagyni, Iggy Pop koncertje alatt megpróbált feljutni a színpadra is, aztán amikor ebben is megakadályozták, búcsúzóul beletört egy kulcsot az épp koncertező csapat kabinjának ajtajába.
Egy kis hazai
A sztori odavissza kivesézése után, hazai ízekre fanyalodva vágtattunk át a szombathelyi Strong Deformity koncertjére, ami a rotyogós hangzás miatt sajna nem jött át úgy, ahogy illett volna, de mellettem már a soundcheck alatt is vidáman lelkendezett egy tágra nyílt szemű kissrác, hogyaszongya egy teljes éve várt arra, hogy végre élőben is láthassa őket. Mi pedig örültünk annak, hogy ő örült. Egyesek viszont most sem bírtak magukkal és a primitív pogóval, az énekes Hair-nek kellett tanárbácsi módjára megintenie őket, hogy ugyanmá szégyelljék magukat, ejnyebejnye és irgumburgum.
Egy majdnem jó buli
Másnap sztárallűrök nélkül, ám jócskán ütőképesebb felhozatallal árasztott el minket a nagyszínpad: a napszúrás enyhe fajtájától és némi nikotintól átitatott koponyámat valóságos szérumként nyugtatta le a Herbaliser csapata, akik eddig megjelent lemezeiken elsősorban hip-hop behatásokkal dolgoztak, élőben azonban olyan jazzorgiát produkálnak, hogy attól aztán hull a férgese (hogy pontosan minek is, azt nem tudom, de kellett ide egy közhely). Amolyan lazulós formában, lájtos higanymozgással bugiztak és riszáltak az egybegyűltek, az azonban egyöntetű véleményként hangzott el utólag, hogy több ének és szöveg jobban megdobta volna az egészet. Mikrofont viszont az egyfolytában a nőknek ordibáló trombitás mellett egyedül a fekete női MC, Wildflower ragadott kézbe, és valljuk be, azért ő nagyon sokat nyomott abban a bizonyos latban. Olyannyira, hogy kishíján elsült... Mármint a buli, nagyon jól.
És egy nagyon jó
De a sütögetés szerepkörét inkább a Stereo MC's vette magára, akiktől én személy szerint úgy mentem le hídba, hogy néhányan kishíján rajtam keresztül próbáltak meg bejutni a Szigetre. Az énekes-emszí Rob Birch a brit popszakma legkarizmatikusabb alakja, és noha rosszmájúak heroinista életvitelről és veszélyesen dagadó vénáiról pusmognak, ez mit sem számít, ha egyszer a színpadon valósággal transzba esve énekli a "how you doin bjudapeszt" sorokat. Olyan mentális kontaktust alakított ki a közönséggel, hogy a levonulást követően még percekig zengett a környék a tízezrek énekétől, amint hamiskásan éneklik az utolsó sorokat, visszatérésre buzdítván az együttest. Nem sűrűn lát ilyet az ember, főleg hogy sokan az album ismerete nélkül is döbbenten szedegették össze leesett állaikat a kordon előtt. Az Anima Sound System tette fel a pontot az est végére, amely a Mariguana Cha Cha Cha alatti intenzív zöld fényzuhataggal és a tömeg felett terjengő gyanús illatú füstfelhővel csúcsosodott ki, és okozott sokaknak édeskés pupillatágulást.
Alíz, meg a Kistehén Csodaországban
A hajnalok ideális eltöltésére legalkamasabbnak a Cinetrip Labiritmus helyszíne, és a Tilos Sátor találtatott, ahol Palotaitól elkezdve Nagán keresztül egészen Pedróig az egykor még kalózrádióként működő kultúrkör krémje pakolta a veretős bakelittyeket.
Hazánk elsőszámú vizuálguruja, Laki pedig olyan szemgyönyörködtető látványt varázsolt az egyébként unalmasfehér falakra, hogy terriblekkes életérzés nélkül is Alíznak érezhettem magam Csodaországban, és azt hiszem, még néhány fura nyelvi kódot használó bádogemberrel is találkoztam (a madárijesztők persze ottragadtak a Fényár Hangárban).
Az Isten mégiscsak az In-Kal Security...
A reggeli napfelkelte láttatni engedte a múmiává szipolyozott arcokat, így tiplizésre véve a figurát még gyorsan megtapasztalhattam a lopásgátló szuperszenzor működését a kapunál, amint éppen valakit elcsíptek egy táskában hagyott jeladóval. A kifelé kígyózó sorok génhibás hernyóvá torlódnak össze, In-Kal Security megint Is-Tent játszik, a csapzott pórnépek utasítva vannak, aki nem engedelmeskedik, kapja is a sallert. A zúgolódásokat magunk mögött hagyva a HÉV-en ismeretlen ismerősök pislognak egymásra, "jééé ő is ott horkolt mellettem az ambient sátorban", szóval minden jó ha vége jó... De még nincs vége; kedden ugyanis olyanok rakják alánk a tüzet, mint a Ska P, a Freshfabrik, a Marcel et Son Orchestra, vagy a Phats and Small... Sok jó ember pedig kis tehén is elfér.
