Didergünk. Egy hasonló napsütötte napon, pontosan 61 évvel ezelőtt, január 16-án, Oroszországban, Voronyezstől délre megindult a Vörös Hadsereg offenzívája. Az ottfelejtett, erősen szétzilált, agyongyötört és becsapott magyar katonák számára megkezdődött a hónapokon át tartó halálmenet, visszavonulás a nagy orosz sztyeppén az irtózatos, őrjítő vánszorgás, száz meg száz kilométer gyalogosan, papírtalpú cipőben, nyári felszerelésben, a rettentő mínuszokban.
Nehéz ezt megérteni, innen a nulla fokból, a Székesegyház lábánál ácsorogva. Miközben Szombathely önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezete és a Savaria Kiképző Központ a doni áttörés 61. évfordulója alkalmából megemlékezést tart, egyre csak ez jár a fejemben: 140 ezer ember a semmiért. Ki felelt ezért? Nyolcvanezren tértek haza a pokolból, roncsként, számkivetettként, lelkileg örökre megnyomorítva.
6500 szombathelyiből 1456 jött vissza
Elnézem, amint a dísz-század terepszínben masírozik, újra csak eszembe jut
egy másik nap. Kevesen tudják, hogy 61 évvel ezelőtt volt egy tavasz, a magyar katonák
tragédiájának utolsó gyászos pillanata, amikor a Don-kanyar poklát megjárt 2.
magyar hadsereg morzsaléka marhavagonokba nyomorítva, 1944. májusában hazaérkezett.
6500 szombathelyiből 1456. "Haza". Az agyongyötört túlélőket Szombathelyen
pokoli közöny várta. Az agyonkínzott katonák lelkes sokadalmat, integetést,
virágokat reméltek, helyette katonakordont, néma tömeget és karantént kaptak. A
laktanyába zárt hazatértek a hozzátartozókkal heteken keresztül csak 10 lépés
távolságból, drótkerítésen keresztül érintkezhettek.
Csendes nap ez a mai, több százan lehetünk, itt a Székesegyház előtti téren. Versek, aztán Csermelyi András alpolgármester okosan, politika-mentesen vázolja fel a történelmi tényeket. Majd szentmise, a doni harcokban részt vett katonákért, aztán a doni túlélők és hozzátartozók részére - a hagyományoknak megfelelően - baráti találkozót tartanak a Savaria Kiképző Központban.
Nem készültek hősnek.
"A -40 C körüli hideg éjjel-nappal egyformán tart. Napközben sem igen
megy még -35-ig se.A kilehelt pára azonnal jégkristályokká fagy meg a levegőben.Tegnap
rossz hírt kaptunk, Voronyezstől délre nagy orosz offenzíva indult. Csak a mi
hadtestünk sávjáról lehet szó. Borzalmas elképzelni, mi lehet egy ilyen hidegben egy
visszavonulás." - a sorok Oroszországban, 61 évvel ezelőtt, 1944 januárjában
íródtak. Dr. Somorjai Lajos hadinaplóját böngészve, amely Megjártam a Don-kanyart
címmel nemrégiben látott napvilágot, a pokol kicsivel kézzelfoghatóbbá válik. A
kíméletlenül őszintén megirt útinaplót olvasva, ha nem is érthetjük meg a doni
pokol minden bugyrát, mégis közelebb kerülhetünk azokhoz, akik akkor, ott, hatvanegy
éve azt hitték, értünk pusztulnak.
A többség, ahogy egy helyütt Dr. Somorjai Lajos írta, csupán ember akart maradni, nem készült hősnek, nem akart se harcolni, se meghalni, csupán borzasztóan, eszeveszetten vágyott haza.
