Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte Koltay Andrásnál, az NMHH Médiatanácsának elnökénél mint a munkáltatói jogok gyakorlójánál - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.
A felmondást a vezérigazgató arra hivatkozásul nyújtotta be, hogy az újonnan megválasztott kormány szándéka a közmédia teljes átalakítása
- áll a közleményben.
A Telex felidézi, hogy Papp Dánielről bírósági ítélet mondta ki 2014-ben, hogy lehet hírhamisítónak nevezni, miután egy manipulált anyagot tett közzé Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselőről, amelyben azt a látszatot keltette, hogy Cohn-Bendit nem válaszolt egy pedofíliát firtató kérdésre, amikor ez nem volt igaz.
Papp Dániel a felmondási ideje alatt ellátja feladatait, mint az MTVA közleményéből kiderűl.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!