Mire a soproni Lővérekben szabad parkolót találtunk, onnan a porosan izzó országúton átgyalogoltunk a kemping bejáratához, az legalább fél óra. Vagy másfél. Kevesebbel ne számoljatok! Aztán a biztonsági kapun való átjutás, ami a nyitónapon gondot okozott, szerdán már gyors, olajozott. Nincs időhúzás, se tolongás, kód leolvasva, táska megtapogatva – fél perc.
Fél hétkor még szellősen vagyunk, csomókban a füvön, szerencsésebbek babzsákokon ejtőznek. Ezért is választottuk a tavalyi hétvége után ezt a kevésbé felkapott napot, bíztunk az élhetőségben.
Mert a péntek- szombat tényleg szar ügy, ahogy tavaly megállapítottuk:
sok sör nem tud elfogyni, mert először sorban állsz a korsóért, aztán meg a klozetért, és észre sem veszed, már hajnal van.
A szerda nem ilyen, hálásak vagyunk érte, azt hisszük, az eddigi egyik legjobb fesztiválélményünk. Perceken belül mindenütt kiszolgálnak, a legforgalmasabb színpad-közeli söntésekben is, éjszaka sincs tülekedés.
Pedig éjjel már többen vannak, 20 ezren Wellhelóznak, Rúzsa Magdi is hozza a kötelező nézőszámokat, de a 30 Y-nál még könnyedén a színpad elejéig is eljutunk, telibe is kapnánk a napon szénné égő Beck Zolit, de belemozdul egy csaj a mobilunkba.
Beck Zoli áttetszőre forrósodik a tűző napon, ahogy a késő délutáni nagyszínpadosok jó része is.
A két kiemelt helyszínt sikerült idén úgy átvariálni, hogy a fellépőket telibe találja a forróság, a nézők viszont napszemüveg nélkül is látnak.
A 30Y nevű rockzenekar azért jött létre, hogy Beck Zoltán költő verseit nem csak pár tucat barát, tanítvány és közeli ismerős olvassa. Mint ilyen, azt gondolnánk, a pécsi zenekar inkább párszáz ember előtt, klubokban érzi elemében magát. De nem. Jól szólnak, a színpadkép dinamikus és vizuálisan sem rossz élmény, az önjáró és aktív keménymag pedig hatalmas hangulatot csinál.
Az új számok felvillantása után, amikor középtájban aztán felharsan a Bogozd ki, már csapatokban rohannak befelé a porban üldögélők is.
Míg elkezdődik a Quimby elnézzük a VIP-részleg árnyékos közegében koktélozókat.
Mi a Soproni alapsörét toljuk, az ára nem vészes, 500 közeli egy korsó (négy éve is kb. ezért az árért csapoltak), nincs is nagyon más, legalábbis csapoltban. Muszáj inni, mert olyan sós lángosba futottunk bele, ami rojtosra marta a szánkat.
Fürtökben fiatalok lár pur lár szurkolnak.
Az éjjel soha nem érhet véget, aztán a Hazádnak rendületlenül… A Szózat után várnánk még a Székely himnuszt, de meglepetésre a Szegény legény vagyok… a folytatás. Nyomokban mindenhol, akár koncert közben is, felbukkan a közös nagy magyar fociélmény.
Szívjuk magunkba a port, a zsíros olajszagot.
Kaja olyan, mint tavaly, meg egyáltalán ezeken a helyeken lenni szokott, zsíros-krumplis-húsos-tésztás és közepesen drága. Akad azért csirke és zöldség is. Erősen pénztárcaapasztó tud lenni egy nap itt kint, nem csoda, hogy körbenézve: a középosztály és annak fiataljai engedhetik meg maguknak a Voltos csapatást.
Korosztályban széles a merítés: a Bikini retro-panoptikumára és Rúzsa Magdira negyvenesek és igen, a 24 évvel ezelőtti első Voltozó ötvenesek tombolják szét magukat.
Bár korban ide sorolódunk, maradunk a nagyszínpadnál. Damien Rice. Ha nem egy vörös ír férfi lenne, ő lenne Tracy Chapman. Őt is tűzi a nap, de csodásan helytáll a gitárjával, a hölgyek és a maroknyi szigetországi vendég örömére.
Akinek sok ez a gitárosfiús hangulat, átmehet a szomszédba egy jó kis elektronikus lötyögésre.
Miben jó Voltozni?
Hasznos viselet a falatnyi rövidnadrág, kiscsajoknál ez a trend, a combtőig érő ruhadarabok szára az estére már szaftosra ázott klozetben véletlenül sem lóg bele semmibe. Ha rálépsz egy a földön ottfelejtett teli korsó sörre, mint mi, nem kell csatakos nadrágban végignézned az éjszakai műsort.
VÍZCSAPOT AKARUNK!
A vendéglátósoknak nem érdeke, de ezer fokban és porfürdőben azért lenne értelme kitenni néhány vízforrást, iható-hűsítő folyadékkal. Legalább pár nyitható csapot? Ahol kiöblíthetné az ember fia-lánya a szájából a homokot, nadrágjából a sört.
Quimby: „I can’t play football. I can play rock’n roll”
Három ütőhangszeress, sok szám a 2005-ös Kilégzésről, de újabbak is bőven. A több koncerten felbukkanó focis témába Kiss Tibi kicsit másképp áll bele: „I can’t play football. I can play rock’n roll”. (Assz’em, nem hajszálpontos az idézet, de kb. ez hangzott el.) A koncert jó, a szokásos színes, többrétű zene, nagyszínpadra hangolva. És a közönség persze kívülről tudja a számokat. Őszinte köszönet illeti azt a három szimpatikus srácot, akiknek köszönhetően édeskés-fűszeres fűszagban füstfelhőben hallgathattuk a koncertet.
Blomquist kellemes átvezetés, illetve kicsit több.
A nap betetőzéséig van egy kis idő, vissza a Telekom térre (de lüke egy név! Még jó, hogy nem reklámszagú:). Jan Blomquist kellemes átvezetés, illetve kicsit több. Kiváló példa arra, hogy az elektronikus zene jóval többet jelent a play gomb ügyes be- és kikapcsolásánál. Erről jut eszembe, aki igazán izgalmasat szeretne ebben a műfajban, füleljen a pénteki Gusgus bulira! Izlandiak, tudjátok, ez a megyényi lakosságú ország, aminek a válogatottja 1:1-et játszott a magyarokkal.
A nap utolsó nagy bulija Paul Kalkbrenneré.
Szórakozik és jól szórakoztat, cigi, ásványvíz, laptop. Megjegyezhető dallamocskák jönnek, aztán néha olyan mély tuctuc, hogy nem kapunk levegőt a színpad előtt. A közönség hálás a Berlin Calling (film és lemez) minden ismerős motívumáért. Meg persze az alaposan eltorzított Sky and sand-ért is.
Zsongás, tánc, jó buli. Annyira, hogy az idétlen Bundesliga mezt (10-es) is elnézzük a dj-nek. Két ráadás, vagy három? Úgy tűnik, Kalkbrenner is élvezi.
Levezetésként még fél óra az OpenAir Radio terasz odaverős mixével. Ez kell ahhoz, hogy hajnali háromkor ne aludjon el az ember a volán mögött Szombathelyig.
