11 pontos követeléscsomagot állított össze a Pedagógusok Szakszervezete

Ebben többek között azt kérik, vonja vissza a kormány a státusztörvényt és visszamenőlegesen emelje meg a pedagógusok bérét.

Május 18. és 21. között tartotta tisztújító kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete. Weboldalukon közölt beszámolójuk szerint ezen megállapították: az egy éve megalakult kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására.

Úgy vélik, a kormány nem dönött

  • a tanulók terheinek csökkentéséről
  • a XXI. század kihívásaira választ adó alaptanterv létrehozásáról
  • a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásáról az oktatásban
  • a világnézetileg semleges és hatékony oktatás és gyermekvédelem feltételeinek megteremtéséről
  • az oktatásban dolgozók presztízsének emeléséről
  • az érdemi társadalmi párbeszéd megteremtéséről.
  • Mindezek tükrében a kongresszus összeállított egy 11 pontból álló csomagot, melyben követelik és kinyilvánítják, hogy:

  • A kormány vonja vissza, ne terjessze be a parlamentnek a státusztörvény tervezetét, amely a kormányzati ígéretek ellenére sem adna jogbiztonságot, sőt az eddigieknél rosszabb feltételek közé kényszerítené a munkavállalókat, és ez nem teszi vonzóvá a pedagóguspályát!
  • Folytassa munkáját a pedagógusok sztrájkbizottsága, hiszen a több mint másfél éve megfogalmazott követelések még mindig nem teljesültek! Az elmúlt hónapokban a státusztörvény tervezetéről folytatott egyeztetések elterelték a figyelmet a sztrájkkövetelésekről!
  • A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt: azonnal emelje meg és fizesse ki januárig visszamenőleg a pedagógusok, oktatók emelt bérét! Ha mind ez ideig nem volt képes lehívni az uniós pénzt, fizessen az állami költségvetésből! A probléma folyamatos hárítása a kormányzati kommunikációt hatástalanná és hiteltelenné teszi!
  • Azonnali, 30%-os fizetésemelést minden nevelést-oktatás segítőnek és technikai dolgozónak! A kormány adjon garanciát a bérek értékállóságának megteremtésére!
  • A kormány és a parlament azonnal vonja vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó döntéseket!
  • Haladéktalanul kezdődjön meg az oktatás átfogó reformjának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek bevonásával! Készüljön – minden képzési formára kiterjedő – korszerű, a XXI. századnak megfelelő tanterv, amely a gyermekek, a diákok, a társadalom érdekeit szolgálja!
  • A kormány alakítsa át a pedagógusképzést! Kezdődjenek meg a tárgyalások az egyetemek, módszertani szakértők bevonásával, az oktatásban élenjáró országok tapasztalatainak felhasználásával!
  • A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt, hogy az oktatást egységes, önálló minisztériumba szervezze, amely a köznevelésért, a szakképzésért és a felsőoktatásért is felel! Az oktatás Belügyminisztérium alá rendelése újabb konfliktusokat gerjesztett!
  • A közoktatásra fordított összeg érje el a mindenkori GDP 6 százalékát! A kormány fordítson elegendő összeget az oktatásra! Ne veszélyeztesse a társadalom jövőjét!
  • A kormány állítsa vissza a pedagógusok, az oktatásban dolgozók társadalmi presztízsét, amelyet – a szándékosan alacsonyan tartott bérekkel, a méltatlan kommunikációval – az elmúlt években tudatosan leépített!
  • A kormány fejezze be a közoktatás további felszabdalását és a pedagógustársadalom megosztását! Állítsa vissza a társadalmi békét a közoktatásban!
  • Hozzátették, "ha a kormány nem hoz mielőbb érdemi döntéseket az ország jövőjét meghatározó köznevelés és szakképzés helyzetének javításáról, nem vonja vissza a státusztörvény tervezetét, végső eszközként lehetővé tesszük minden köznevelésben dolgozónak: lemondásukat/felmondásukat helyezzék letétbe a Pedagógusok Szakszervezete fővárosi és megyei irodáiban."

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet