Itt vannak a műtét előtti tudnivalók, de szükség lesz még legalább három támogató véradásra, amit önöknek kell elintézniük - nyomta a kezembe a vaskos papírköteget a szakorvosi rendelő asszisztense.
Meglepődtem, erről a szabályról még nem is hallottam, de csak bólintottam. Idős, közeli hozzátartozóm áll nagyobb műtét előtt, és ilyenkor mindent megtesz az ember, hogy sikeres legyen a beavatkozás.
Évente 400 ezer véradásra van szükség
Némi kutakodás után megtudtam, hogy ezt támogató véradásnak hívják. A lényege, hogy a műtét előtt a beteg nevére kell legalább három véradást teljesíteni. Mindegy, hogy milyen vércsoport, nem ezt a vért kapja szükség esetén a beteg, de pótolni kell a felhasznált vért.
A vérellátó oldala azt írja, hogy Magyarországon évente mintegy 400 ezer véradásra van szükség ahhoz, hogy minden vércsoportból megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre vérkészítmény, és pótolni kell a felhasznált mennyiséget.
Persze, nem mondtam nemet, de szembesülnöm kellett azzal, hogy a rokoni körben nem tudjuk megoldani, hiszen a véradásnak vannak feltételei, és sokan kipottyannak a rostán. Többek között korábbi betegségek vagy állandóan szedett gyógyszerek miatt.
Vannak rutinos segítők, hála nekik
A biztonság kedvéért a közösségi oldalhoz fordultam, és kiderült, hogy Facebookon vannak véradókat toborzó oldalak. Az egyik ismerősöm ki is posztolta az igényünket, és egy-két napon belül jöttek is a felajánlások. Távol élő rokon, ismerős, de ami igazán meglepő volt, teljesen ismeretlenek is jelentkeztek.
Olyanok, akiknek már rutinná vált, hogy másoknak, ismeretleneknek segítsenek, nekik ez a természetes. A köszönetnyilvánítást is könnyedén elhárították, egyikük azt írta, ha segíteni tud, akkor nem kérdés, hogy meg is teszi.
Az ember ilyenkor örül, és számolja a biztosra mondott ígéreteket, a megvalósítás ugyanis nem megy azonnal. Időpontot kell foglalni az illetékes vérellátóban, és persze, nem mindenki ér rá azonnal. Olyan is volt, aki jelezte, hogy egy-két hét múlva lenne jó neki, mert nemrég adott vért, és ki kell várnia a két véradás közti legalább 56 napot.
Soha nem elég
Aztán jött az első visszajelzés a véradásról, azzal, hogy nem is csak egyet sikerült begyűjteni a hozzátartozóm nevére. Megpróbáltam infót kérni a vérellátó központi emailcímén, pár óra múlva meg is jött a válasz. Azt írták, hogy nem közölhetik a pontos számot, de azt kérik, hogy még gyűjtsünk véradókat.
Úgyhogy most várom a visszajelzéseket, abban bízva, hogy minden rendben lesz. És magamban is hálát mondva az ismeretlen segítőknek.
persze, azért utánanéztem a jogi helyzetnek. Mint kiderült, a kórház csak kérheti a támogató véradást, az érvényes jogszabály szerint a szükséges vérkészítmények biztosítása a kórház feladata.
A műtét halasztásának rémképe
A hivatkozott jogszabály az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, ennek 227. §-a ezt írja: "A beteg számára az egészségi állapota által szakmailag indokolt minőségű és mennyiségű vérkészítményt biztosítani kell.”
Viszont a gyakorlatban van lényeges kivétel. Ha egy tervezett műtéthez szükséges vérkészítmény az országos vérkészletből átmenetileg nem biztosítható, a műtétet orvosszakmai okból elhalaszthatják.
Ezt pedig senki sem akarja, főleg akkor nem, ha egy tervezett műtétre hosszú ideig, adott esetben évekig vár a beteg.
Szóval, továbbra is jöhetnek az önkéntes véradók, mert olyan nincs, hogy a vérből túl sok van a rendszerben. Minden cseppje kincs.
(A cikk fotói a Nyugat.hu egyik önkéntes véradásán
Nagyon kell most a vér – Mi már megtettük a magunkét 2020. December 15. 20:13 készültek 2020-ban.)