Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az orvosok többsége meg sem éri a nyugdíjat

A legtöbben szó szerint halálra dolgozzák magukat.

Műtét közben kapott stroke-ot egy orvos, miután bezárta a beteg mellkasát fulladni kezdett, és nem tudott beszélni sem - írta meg a Nol . Kollégája észrevette a tüneteket és hamarosan a CT-ben kiderült a tünetek oka.

Az egyik okozó a rengeteg stressz

A fenti példa ritka, azonban amerikai adatokból kiderül, hogy nem csak Magyarországon rossz a helyzet. A Nol megkeresésére Weltner János sebészfőorvos elmondta, hogy a bajok okozója főként az ügyelések miatt gyakran felboruló bioritmus, a felelősséggel járó stressz.

Mint mondta, ez a terhelés sem azonos, a legtöbb stressz a sürgősségi és a műtéteknél dolgozókat éri, hiszen egy orvos számára csak az a siker, ha a beteg felépül, az orvosok minden halálesetre emlékeznek. De a vírusokról sem szabad megfeledkezni.

Gyakori a káros stresszoldás

Az orvosok esetében gyakran előfordul, hogy a stresszt alkohollal vagy gyógyszerrel próbálják kezelni. Ez egy idő után pedig függőséghez is vezethet. Győrffy Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatója elmondta, hogy a rendszerváltás körüli időkben az orvosnők átlagéletkora 50-54 év volt, gyakran szenvedtek krónikus betegségektől, hiába juthattak könnyebben hozzá az ellátáshoz. Ezt nevezte el orvosnő paradoxonnak.

Egy műtét során sokszor akkora stressz éri az orvosokat, hogy nyugtató használatára szorulnak
Nyugat.hu

A doktornők stressz szintjéhez még az is hozzá tesz, hogy több szerepben is helyt kell állniuk, hiszen legtöbbjüknek gyermeke van, és a háztartást is ők vezetik. Részmunkaidő viszont nincs.

Ha beleéli magát, akkor vége

A betegség váratlanul jön, és akit ledönt a lábáról, az feszült, kétségbeesett állapotban találkozik a gyógyítóval. Az orvos pedig, ha jól végzi a dolgát, minden alkalommal türelmes, beleéli magát a beteg helyzetébe, de ha ezt tényleg megteszi, akkor olyan mennyiségű stresszt él meg, hogy az egészsége bánja

- foglalta össze Gueso András ideggyógyász, pszichiáter.

A doktor szerint a megoldás az lenne, hogy az orvosoknak kevesebbet kelljen dolgozniuk, és legyen idejük pihenni is. Ez azonban a jelenleg egészségügyi helyzet mellett megoldhatatlan probléma.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra