Senki még csak álmodni sem mert arról, hogy rögtön az olimpia első napján kétszer is a dobogó tetejére állhatunk. Pedig megtörtént! Először Szász Emese zsebelte be
Itt az első! Szász Emese olimpiai bajnok 2016. August 06. 23:04 az aranyat, majd Hosszú Katinka világcsúcsot döntött
Hosszú Katinka brutális világcsúccsal olimpiai bajnok 2016. August 07. 05:33 , méterekkel hagyta maga mögött többi úszót. Az éremtáblázaton Magyarország a szombati versenynapot követően a második helyen áll. A szintén két aranyat nyerő ausztrálok vezetik a listát, mivel nekik van már egy bronzérmük is.
Sosem nyitott még ilyen erősen a magyar csapat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!