Beatles-, Chicago-, Pink Floyd-borítók keverednek korabeli disco-cuccokkal. Röhejes és példaértékű. Popos. Azt az akadémikus és értelmetlen kérdést tettem fel magamnak mindezek kapcsán a kiállításon járkálva, hogy mi is valójában a pop? Mi ma a pop? Hát semmiképpen sem az, ami itt a falakról a maga bájos, esetlen és szeretnivaló módján a szemünkbe ötlik.
Ma minden pop, minden népszerű 3 percre, aztán mehet a süllyesztőbe, mehet a szégyenbe, a felejtésbe, a bulvárlapokba, a levesbe. A semmibe. A 60-as években a popnak volt tétje, korhangulat volt és eszme. Nem kevesebb, az időszak kontextusa volt, és ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy ma több az értéktelen, talmi pop-ügy, -lemezborító, -produkció, és aktuális sztár a maga rendkívűl bonyolult magánügyeivel, nem, a minőség nem romlott, csak más lett, több lett, cukrosabb, és színesebb. Ennek ellenére azért mi maradunk életünk végéig rajongók, gyűjtők: ki lemezt, felvételt, bakelit-albumot, mp3-at, ki aláírást, koncertjegyet, t-shirt-öt, nyakba akasztható pass-t, VIP-jegyet; aláírást kézre, mellre, isten tudja mi mindent és hova - falra, személyi igazolványba, kézfejre, szív fölé, bugyiba. A bugyit meg ugye illik fölhajítani a színpadra, hogy ezzel is biztosítva legyen a világegyetem rendje és az élet szent körforgása.
De ez csak a fecsegő felszín, alatta az üvöltő mély, ott meg a XX.század legfontosabb lenyomatai: a 60-as, 70-es évek legkevésbé sem józanul elkészített lemezei. Ez több, mint egyszerű Zeitgeist-lenyomat, maga 1966 amikor születtem, és júliusban a focivébén Hurst berúgta azt a legendás gólt a németeknek, anyámnak meg elindultak a szülési fájdalmai vagy 1977 amikor nem szülési fájdalmak, hanem a punkmozgalom zenekarai idultak el, szintén Londonból, de akkor már nem a focisták vidámkodtak meg a Beatles tagjai, hanem a királynőt gyalázták egészségesen, ahogy az a huszonévesekhez illik.
A pop nem mintha, hanem az. A pop az életünk, arról meg talán nem kell külön szólnom, ahogy mindez átszüremkedik a pop-art-ba, amely ugye plakátokon, könyvekben, épületekben, ruhákban, divatban, wc-csészében, Vasarelyben és Warholban, hogy a legnagyobb közhelyeket soroljam: mindenesetre itt lélegzik, látszik és hallatszik körülöttünk, interaktív a szó legnemesebb értelmében, mert be- és bele lehet szólni, kiabálni lehet, sőt üvölteni is kérem szépen, tessék csak, bármikor, mert Menyhárt Jenő után szabadon: ez csak popzene. Ahol mindent lehet, ahol költészet születik és gagyi, ahol kortárszene és lakodalmast súroló gondolatkísérletek hangzanak el egymás után halálosan komolyan, ahol Jim Morrisonok és 1 napos sztárocskák adják egymásnak a kilincset, ha már az ajtók jöttek szóba a Doors kapcsán. Ahol minden előfordulhat, minden megtörténhet, s amelybe halálosan bele lehet és bele kell szeretni. Kellemes tárlatlátogatást!
POP-ART interaktív pop-lemez borító kiállítás és Pop-Art plakát
kiállítás
Szombathelyi Képtár
Március 25 május 2.
A Tavaszi Fesztivál keretében rendezett kiállítás válogatást mutat be a 1965 és
1975 között megjelent angolszász és magyar progresszív popzene művészi
kivitelezésű lemezborítóiból. A tárlatot hangzó anyaggal, ruhadarabok, tükrök,
jelvények, fotók, autogramok és a kor jellegzetes tárgyainak kiállításával is
kibővítettek.
Ezzel egy időben Pop-Art plakát kiállítás is látható.
A fenti szöveg a megnyitóbeszéd szerkesztett változata.