Kié itt a tér?

Rossz napok jártak Szombathely nagyot álmodó vezetésére, ugyanis neves építészek megállapították: rossz a Fő tér átépítési terve, ha megvalósul, a jelenleginél aligha lesz jobb központja Szombathelynek.

Rossz napok jártak Szombathely nagyot álmodó vezetésére, ugyanis neves építészek megállapították: rossz a Fő tér átépítési terve, ha megvalósul, a jelenleginél aligha lesz jobb központja Szombathelynek.

Végül is örülhetünk neki, hogy egy főépítészekből és külföldről idelátogató szakemberekből álló harminc-negyven fős társaság azzal tölti szabadidejét, hogy Szombathely Fő terének megújításáról vitázzon. Az apropó a Savária Nyári Egyetem volt, ahol a kedd esti fórumon terítékre került a nemrég elfogadott városi terv. Az viszont már nem olyan öröm, hogy óva intettek a mai tervek megvalósítástól.

A Fő tér erősségei és gyengeségei
A vita felvezetésében a nyári egyetem hallgatóságát Tóth Zoltán építész arra kérte, hogy sorolják fel azokat az erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket és korlátokat, amelyeket a Fő tér megtekintésekor észleltek.
Többen megemlítették, hogy a térnek remek adottságai vannak, és kiemelt lehetősége lehetne római öröksége. Izgalmas tölcsér formájú alakját is sokan dicsérték, továbbá azt, hogy sétáló övezet. Pozitívumként említették még a sétálóutca biztonságát, és azt, hogy a hely, mint kereskedelmi központ mind a mai napig él.
A gyengeségei közt az első helyen szerepelt, hogy nem lehet áttekinteni, sok a zavaró eleme, ízléstelenek a benne felállított pavilonok, és a tér egészének nincs funkciója.
Többen a térre érkező autósok parkolási gondjait is kiemelték, továbbá azt, hogy a kerékpáros átkelés nem megoldott.
A negatívumok közt első helyen a tér időszaki használatát említették, funkciógyengeségét hangsúlyozták, és azt hogy este, az üzletek bezárta után megszűnik itt az élet.
Sokak szerint a sétálóutcánk túlméretezett, nincs tér formája, terjengős és elavult.
Előnyként említették azonban a tér tájolását, ellenben korlátnak vélték intézményesedését, a bankok megjelenését, ami szerintük nem segíti, hanem gátolja a közösségi élet kialakulását. Többen, például az Angliából érkezett John Anderson is megemlítette, hogy a tér közepén lévő "oszlop", vagyis a Szentháromság-szobor logikátlanul, fordítva lett felállítva.

A jövő, ahogy a város képzeli
A tervező a rajzok alapján a mainál tisztább teret ígér. A rekonstrukció ütemezve és fokozatosan történne, ennek egyik eleme már meg is valósult, ez volt szobor áthelyezése.
A régi piactér szélén, a volt Centrum áruház előtti téren, a taxik orrában római utánzatú kövezettel díszített amfiteátrum állna, a Szentháromság tövében pedig egy bolhapiacot alakítanának ki. Ez lenne a tér.
A sétálóutcát úgy képzelik el, mint most, csak a középső fásított részeket megritkítanák és az elöregedő növényzetet kicserélnék. Kapnánk, valahol a Külsikátor előtti részen egy római utánzatú, helyi történelmet domborműveken felvonultató napórát, továbbá egy a mainál nagyobb és korszerűbb szökőkutat. A sétálóövezet egyik oldalát fásítanák, a másikat, ahol a város jelentős kereskedőinek butikhálózata húzódik, természetesen nem. Hosszában még kerékpárutat is ígérnek.

Erős kritika, vitatott koncepció
A jelenlévők közül többen azt kifogásolták, hogy a terv ötlettelen, a jelenlegi állapotokhoz képest nem mutat előrelépést. Ahelyett, hogy egy, a közösségi létet erősítő tér kialakítását terveznék, kicsi, átláthatatlan, funkciótlan szigeteket képeznek. A terv sokak szerint elaprózza a hely remek lehetőségeit. E miatt többen azt javasolták, hogy a régi piacteret és a sétálóutcát érdemes lenne, legalább jelzésszerűen elválasztani egymástól, akár pár lépcsővel, vagy oszlopokkal.
Az építészek szerint a tér attól tér, hogy hagyják élni, és nem rakják tele fölösleges, giccses "karácsonyfadíszekkel". Akkor él, ha nem mesterségesen találják ki a funkcióit, hanem az ott élő közösségre bízzák azt.

Adjanak teret, az emberek majd belakják
A hátsó sorban ülők egy nemzetközi teamet is rögtönöztek, pár perc alatt felvázolták a saját elképzelésüket. Szerintük sem szabad Szombathelynek abba a hibába esnie, mint Debrecennek, hogy túlzsúfolja a főterét. Példaként a jól működő brüsszeli, és számos európai nagyváros jól kialakított központi terét hozták fel. Bizonyítván, hogy az a legjobb megoldás, ha a város az adófizetők pénzét a minőségi burkolatba fekteti, és a lakókra bízza, hogyan "lakják be" a teret.
Egy szentendrei építész saját, helyi példával is eme elképzelés mellett érvelt, először náluk is a szombathelyihez hasonló módon rendezték be a főteret. A lakossági tiltakozás és szakmai érvek hatására azonban lebontották az alkalmi színházat és egyéb kellékeket, és mást nem tettek, csak igényesen lekövezték, mindössze a terület peremén helyeztek el padokat. Azóta él a főterük, bárki bármit kivihet, árusíthat ott, egy szempont van csupán, semmit nem lehet véglegesen odaépíteni.

Ezt akart a lakosság?
A jelenlévő szombathelyi főépítész és Sákovics Csaba szerint ez az elképzelés bennük is felmerült, azonban a terv teljes mértékben a lakosság igényeit tükrözi. Szerintük lincselés lenne abból, ha kiürítenék főteret. "Mivel - indokolja a városfejlesztési bizottság elnöke - a politikus jövőre is nyerni akar, a lakosság óhaját kell, hogy kielégítsük.". A szombathelyiek ezek szerint tehát szökőkutat, római színházat és napórát akarnak.

Itt minden egyeztetve volt?
A váriosfejlesztési bizottság elnökétől erre valaki megkérdezte, hogy az önkormányzat vette-e a fáradságot arra, hogy kikérdezze a lakosság véleményét is. Megtudtuk, hogy itt Szombathelyen a Savaria Fórumon és lakossági megbeszéléseken keresztül mindenki értesülhetett és véleményt is nyilvánított a tervről. (Voltak is nagy viták, ahogy erről a Nyugat is folyamatosan beszámolt.)
A szakmai grémium tagjai közül többen érdeklődtek, miként készítették elő a pályázatot. Vajon nem az erre szánt túlontúl kevés pénz és a rosszul megfogalmazott kiírás eredményezte-e, hogy nem érkezett egyetlen eredeti gondolatot, határozott koncepciót tükröző terv sem. Sákovics Csaba, a városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, annak idején nagy gondot fordítottak a pályázat kiírására, igaz, nagyon kevés pénz tudtak erre szánni, így csak hat mű érkezet. Ezek közül kettő minősíthetetlennek ítéltetett, a fennmaradt négyből pedig Mangliár László és Takács András munkája volta legizgalmasabb.
A főépítészek végül megígérték, hogy írásban is összefoglalják véleményüket, és a polgármesteri hivatalba is eljuttatják azt.

A szakma tehát ezen az estén, teljesen önzetlenül, megtette a magáét. A többi a politikusokon múlik.

Nyugat

Vonatkozó cikkeink:
Visszakerült a Szentháromság szobor a Fő térre (2000.11.12)
Eltűnt a Szentháromság szobor (2000.08.25)
Kié itt a Fő tér? (2000.08.21)
A Fő tér tartósítása (2000.08.01)
Átépítik a Fő teret? (2000.07.01)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet