A napokban beszélgettünk arról kor- és kartársaimmal, mi hiányzik nekünk leginkább ebből a mái szép világból... Csupa olyasmit hiányoltunk, amik akár meg is maradhattak volna.
Úgy sem hiszed el, mit láttam tegnap! Először én sem akartam hinni a szememnek, midőn fortyogó agyvelővel vonszolódtam a rettenetes kánikulában, és egyszer csak locsolókocsit láttam elibém materializálódni a szombathelyi Király utcában. Pedig nem káprázat: valódi locsolókocsi volt - onnan lehetett tudni, hogy vizet locsolt a flaszterre, mintha mi sem történt volna itt az utóbbi húsz-harminc évben...
Éppen a napokban beszélgettünk arról kor- és kartársaimmal, mi hiányzik nekünk leginkább ebből a mái szép világból. Érdekes módon nem emlegettünk létbiztonságot, a társadalmi egyenlőség látszatát, szóba sem került úttörővasút, se KISZ-kirándulás, titkos hittanóra, vagy állami ünnepség. Csupa olyasmit hiányoltunk napjainkból, amik akár meg is maradhattak volna.
Például a "szockó" rajzfilmeket, amik vizuálisan és tartalmilag roppant változatosak, ám mindig színvonalasak voltak. Furcsállhatja bárki, de ezekből sokkal egyértelműbben kiderült, hogy minimum érdekes náció a cseh, a bolgár, a román, a Szovjetunióba zsúfolt számtalan kisebb-nagyobb nemzet, mint az összes internacionalista brosúrából. Persze szerettük mi a kőkorszaki szakikat, Tomot Jerryvel, és többi társukat is, de amikor - már jócskán felnőttként - szembesülni kényszerültünk G. I. Joe kalandjaival, bizony elszorult a szívünk a kisgyerekek jövője fölött érzett szánalomtól. S még ma is úgy érezzük: Hagymácska vagy Rumcájsz mérhetetlenül igényesebb és szórakoztatóbb élményt jelentett, mint a Walt Disney-utánérzések dömpingje.
Aztán a diafilmeket is hiába keressük. Korfu csokit sem kapni, igaz, közülünk senki nem vágyik a Bambi ízére... Felemlegettük viszont a szódásüveget, és végül eljutottunk a locsolókocsihoz. Senki nem értette, hova lett, azt sem, hogy miért tűnt el. Talán a víztakarékosság jegyében számolták föl ezt a közérzetjavító szolgáltatást? Vagy az aszfaltozás elterjedésével minősíttették okafogyottá? Vagy ma is járja még a hőségtől tikkadt utakat, csak éppen mi vagyunk olyan pechesek, hogy soha nem bírunk összefutni vele?
S lám, most újra szembejött, vizet locsolt, az aszfalton párolgó cseppek illatával, a fél celsiusnyi hőségcsökkenéssel újra néhány percnyi enyhülethez juttatta a kánikulai ájulatban vánszorgó városlakókat. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint gyermekkorunkban. Kár, hogy éppen nem voltál velem...
Cziprián Dóra Eufória
