A Simon Wiesenthal Központ, mint külföldi jogi személy, álláspontunk szerint törvénytelenül próbál adatokat gyűjteni Magyarországon. Már az adatvédelmi biztos is kifejezte, hogy jogszerűen nem továbbíthatóak Izraelbe a központ által gyűjtött adatok. Az ilyen típusú információkat jogilag csak akkor lehetne oda küldeni, ha az adott állam megadja a Brüsszel által megkövetelt garanciákat. Izrael erre azonban nem képes.
A jogi érveknél azonban ezerszer elítélendőbbnek érezzük az akció erkölcsi negatívumait. Pénzt nem sajnálva feljelentőkké próbálják tenni hazánk polgárait, egyben újból azt sugallva itthon és a nagyvilágban egyaránt, hogy a magyar egy bűnös nép.
A Jobbik szerint érdemes volna beszélni arról is, hogy 1944 után körülbelül 1 millió 200 ezer magyar embert deportáltak, hurcoltak el vagy irtottak ki. Ezekről a bűntettekről a média alig beszél, a felnövekvő generációk semmit sem tudnak, pedig a bűnösök, a pufajkások, a körömletépők itt élnek közöttünk ma is. Nem egyszer csillagászati összegeket kapnak nyugdíj gyanánt, miközben az ország nagyobb része megélhetési problémákkal küszködik.
A Jobbik felszólítja a Medgyessy Pétert és kormányát, hogy sürgősen tegye meg a megfelelő lépéseket a Magyarország területén lévő jogtalan akció leállítására.
Budapest, 2004. július 22.
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu