A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztás miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki 2016. decemberében Szombathelyen személyi sérüléssel járó baleset okozott, majd a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A vádirat szerint az autóval közlekedő vádlott az útkereszteződésben kihelyezett STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget és megállás nélkül behajtott a védett úton, segédmotorral szabályosan haladó sértett elé.
Az ütközés azért maradt el, mert a sértett fékezett és úttestre döntötte a motorját, aminek következtében zúzódásos sérülést szenvedett. A vádlott már túlhaladt a kereszteződésen, amikor a visszapillantó tükörbe tekintve meglátta az úttesten fekvő sértettet, azonban nem állt meg és nem győződött meg arról, hogy a sértett megsérült-e a balesetben.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés mellett járművezetéstől eltiltás kiszabására is indítványt tett.