Elhunyt Dés Mihály író

Hosszan tartó betegség után, egy barcelonai kórházban elhunyt Dés Mihály - erősítette meg a család a hvg.hu-nak a Librarius kortárs kulturális magazin spanyol lapokra hivatkozó hírét.

Dés Mihály 1950-ben született Budapesten. Diplomázása után szabadfoglalkozásúként dolgozott az Európa és a Gondolat kiadóknál, a Nagyvilág folyóiratnál, emellett még a KISZ KB-nek is tolmácsolt. A Színházi Intézetben kapott félállás után 1986-ban spanyol feleségével Barcelonába költözött. Volt újságíró, esszéista, kritikus, és szerkesztett irodalmi lapot is, a HVG-ben és a hvg-hu-n is publikált.

1994-ben megalapította a 2006-ig működő Lateralt, amely az új spanyol és latin-amerikai irodalom meghatározó folyóirata lett. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. Édesanyja, a legendás „Sütimama” halála ihlette második magyar nyelvű kötetét, a 77 pesti receptet. A zsidó alapviccek gyűjteményét is megírta, Ancsa és Pancsa című mesekönyvének pedig márciusban jelent meg a folytatása.

Követ dobott a magyar irodalmi élet állóvizébe, amikor nyílt levélben fordult a Szépírók Társaságához, amiért Konrád és Esterházy ajánlása ellenére sem vették fel a tagok sorába . emélekzett meg egykori munkatáráról a lap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek