A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett

Szerintük abszurd, hogy a köztiszteletben álló egyetemi tanárt bűncselekménnyel gyanűsítják meg.

A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett, akinek mentelmi joga kiadását hétfőn tárgyalja a parlament - közölte a párt elnöksége az MTI-hez szombaton eljuttatott nyilatkozatában.

"Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása" - fogalmaztak.

Mint írták, Hankó Balázs egyetemi tanár köztiszteletben álló, elismert tagja a nemzeti, keresztény tudományos és szellemi életnek. "Az, hogy bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, meggyanúsítják, abszurd" - tették hozzá.

A Fidesz elnöksége szerint képtelenség, hogy megvalósult kulturális produkciók támogatását hűtlen kezelésnek minősíti a hatóság. Az NKA pénzeinek felhasználásáról a kormány világos szempontok alapján döntött - hangsúlyozták.

Ez arra kötelezte a minisztert, hogy a rendelkezésre álló mintegy 17 milliárd forintot kulturális célokra - azon belül is a populáris irányzatok támogatására -, valamint az ország egész területére nézve arányosan ossza szét, kerülje el, hogy a források a területi koncentráció logikája szerint jussanak el a támogatottakhoz - közölték.

"Az eljárást szorosan nyomon követjük, a vele szemben jogellenesen fellépők nem kerülhetik el a személyes felelősségre vonást, amikor a nemzeti erők helyreállítják a jogállamot" - olvasható a párt elnökségének nyilatkozatában.

Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztésére hűtlen kezelés bűncselekménye miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbbügyész-helyettes.

A Legfőbb Ügyészség korábbi közleménye szerint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát (KKPIK) használták fel jogellenes cselekményre Hankó Balázs - az előző kormány kultúráért és innovációért felelős korábbi minisztere, az alap elnöke - irányításával.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet