Emberölés felderítésében segített, elismerést kapott a rendőrnek tanuló Körmenden

A balatonföldvári emberölés gyanúsítottjának felderítése és elfogása érdekében nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységért elismerésben részesítette Horváth Gábort, a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium tanulóját Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány A jutalmat dr. Piros Attila, Somogy megyei rendőrfőkapitány adta át a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban.

Emberölés felderítésében segített, elismerést kapott a rendőr tanuló Körmenden
Tánczos Mihály
Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

Hollósi Gábor ezredes, a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium parancsnoka példaképül állította a tanulók elé Horváth Gábort, az iskola hallgatóját, aki szabadidejében, otthonában értesült egy közelében történt emberölésről, majd elindult, hogy információkat gyűjtsön. Ez olyan jól sikerült, hogy ennek köszönhetően a holttest felfedezését követő négy órán belül már bilincs csattant az elkövető csuklóján.

Emberölés felderítésében segített, elismerést kapott a rendőr tanuló Körmenden
Tánczos Mihály

Az idegenlégióból elutasított 19 éves tettes egy vita hevében többször megszúrta korábbi munkaadóját, majd a koponyáját is betörte. Videónkban a somogyi rendőrfőkapitány elmondja, miért is volt kiemelkedő, amit a körmendi iskola tanulója véghez vitt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló