Információnk szerint még soha nem rendelkezett jogosítvánnyal az az ittas sofőr, aki szombaton az éjszakai órákban Ostffyasszonyfa felől érkezett Opeljével, de a faluban letért az útról és villanyoszlopnak ütközött Kemenesmihályfán, a Bercsényi utcában.
A baleset után az autó vezetője utasával együtt megpróbálták eltolni az autót az út mellől, füves területen. A sofőr közben eltüntette az autó rendszámait, bedobta az erdőbe a jármű egyedi azonosítóit. Az utas nem sokkal később fájdalmakra panaszkodott, ezért őt a mentők kórházba szállították. Ha az utas sérüléséről kiderül, hogy súlyos, akkor ez akár börtönbe is juttathatja az ittas, jogosítvány nélkül furikázó fiatalembert.
A villanyoszlop nem sínylette meg a balesetet. Februárban a szomszédos villanyoszlopot tarolta le egy megcsúszó autó, ott azonban a sofőr nem volt ittas.
A padka ébresztette a sofőrt
Közlekedési baleset történt Kemenespálfa közelében is, ahol a Celldömölk felől Jánosháza irányába tartó autó vezetője arra ébredt, hogy nagyon ráz az általa vezetett autó. A sofőr hirtelen mozdulattal kormányozta vissza az úttestre az autóját a padkáról, áttért a szemközti sávba, majd egy fa érintésével árokfalnak ütközött. A levegőbe repülő jármű ezután egy mezőgazdasági területen állt meg. Az autó vezetője karcolásokkal megúszta a balesetet, nem kellett kórházba szállítani. A sofőr nem fogyasztott alkoholt.