A Jaguar sofőrje nem vette észre a belső sávban álló, egy perccel korábban balesetet szenvedett kamiont és fékezés nélkül rohant bele a hátuljába. A vezető és kutyája néhány töréssel megúszta. Több órán át lezárták az M86-os Szombathely felé vezető sávját Szeleste és Hegyfalu között.
A pelenkákat szállító horvát rendszámú kamion defektet kapott Pósfa közelében, az M86-os autóúton. A sofőr által elmondottakat a nyomok is egyértelműen alátámasztják. A kamion irányíthatatlanul tért át a belső sávba, majd az új szabványnak megfelelő három soros szalagkorlátnak ütközött, ami tette a dolgát és megállította a járművet.
-Szinte kiszakadt a kezemből a kormány, semmit nem tudtam csinálni, csak tapostam a féket. Nekiütköztem a korlátnak. Bekapcsoltam az elakadásjelzőt és éppen készültem arra, hogy kimásszak a kamionból a másik ajtón, amikor a Jaguar belehajtott a pótkocsi jobb hátuljába - mondta el kérdésünkre oroszul a kamion vezetője.
A pótkocsi sarka szinte leborotválta a Jaguar oldalát, ráadásul a motortérből füst tört elő. A Magyar Közút egyik járműve perceken belül a helyszínen volt, a közutas férfi egy porral oltóval megfékezte a lángokat. A Jaguar vezetője addigra már kimászott a roncsból, majd megkereste az autóban a kiskutyáját és az ebet magához szorítva várta a mentőket. Információink szerint a férfi keze és lába is eltörött, valamint orrcsonttörést is szenvedett. A nyomokat látva óriási szerencséje volt. Hiába "kemény" autó a Jaguar, ha 30-40 centiméterrel beljebb ütközik a kamionnal, akkor a férfi túlélési esélyei a nullához közelítettek volna.