Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Propagandaeszközként funkcionáló olimpiák

"A sportot fenyegető politikai nyomás kezd elviselhetetlenné válni" - mondta a hetvenes években a NOB elnöke.

1952, Helsinki – Elszeparált szovjetek
A Szovjetunió először indul az olimpián. Sportolói azonban elkülönített szállást kapnak, félő ugyanis, hogy a politika beszennyezheti azt az eseményt, ami mindig is a béke zászlaja alatt kívánta összekovácsolni a világ nemzeteit. A nagyhatalom női tornászai azonban tettek arról, hogy odafigyeljenek rájuk: győzedelmeskedtek csapatban, egyúttal dobogós pozíciót béreltek maguknak az elkövetkező negyven évre.

1964, Tokió – A Dél-Afrikai Köztársaságot száműzik az olimpiáról
A dél-afrikaiak előtt lezárultak az olimpiai játékok kapui, mivel megtagadták a faji elkülönítés elleni egyértelmű fellépést. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hajlandó lett volna felülbírálni a döntését, amennyiben az ország hivatalosan is elítéli a fehérek és feketék versenyeztetését, amivel akkoriban vádolták (többek között a FIFA is). Mivel ez akkor nem történt meg, a köztársaságot egészen az 1992-es barcelonai megmérettetésig kizárták, míg végül hatályon kívül helyezték a rasszok szegregációjára vonatkozó törvényüket.

1968, Mexikó – Vérbe fulladt diákzendülés, tiltakozó fekete atléták
Tiltakozó diákok egy csoportja az olimpiát övező nemzetközi figyelmet kihasználva a Nemzeti Műszaki Tanintézet katonai megszállása ellen lépett fel, de a felvonulás 25 halottat követelő lövöldözésbe fulladt. Mint később kiderült, a CIA keze is belelógott történésekbe: a szervezet napi megfigyelés alatt tartotta a főiskolás akciókat, és harci eszközöket szolgáltatott a mexikói kormányzat számára.
Pár nappal később és tizenegy mérfölddel arrébb két színes bőrű futócsillag, Tommie Smith és John Carlos csendesen tüntetett az éremátadáson: himnuszuk alatt lehajtott fejjel, fekete kesztyűvel fedett öklüket magasba emelve, cipőtől megszabadított lábaikon fekete zoknival állnak a dobogón, tiltakozva az Államokban saját bőrükön is tapasztalt faji diszkrimáció ellen. A közönség füttykoncerttel jutalmazza a méltatlan tettet. „Olykor nagyon csüggesztőleg hat, hogy fehér atlétákkal vagyunk egy csapatban. A stadionban te vagy Tommie Smith, a világ leggyorsabb embere, de amint az öltözőbe lépsz, nem vagy más, csak egy koszos néger.” Várható volt, hogy kettejüket azonnal hazautasítják az olimpiai faluból, a játékok szervezői szerint ugyanis „előre megfontolt szándékkal vették semmibe az olimpia szellemiségét.”

1972, München – Repülőtéri mészárszék
A palesztin Fekete Szeptember csoport kilenc izraeli atlétát rabolt el az olimpiai faluból, kétszáz honfitársuk szabadon engedését követelve Izrael börtöneiből. A nyugatnémet kormányzat hajlandó lett volna bármekkora árat fizetni értük, a gerillák azonban közölték: nem foglalkoznak sem pénzzel, sem emberi életekkel. A menekülésükre biztosított helikopterek érkezésekor a rendőrfőnök kiadta a tűzparancsot, vesztére: a négy meggyilkolt palesztin mellett a túszok sem élték túl a repülőtéri drámát. A játékok folytatódtak, ám súlyos kérdések merültek fel a müncheni rendőrség részéről a krízis kezelésére vonatkozóan, az izraeli és egyiptomi csapatok pedig azonnal kiszálltak az erőpróbából.

1976, Montreál – Visszalépnek az afrikaiak
A nyitóceremónia ünnepélyességét törte derékba huszonöt afrikai ország távolmaradása, akik Új-Zéland sportbéli kötődéseit kifogásolták a feketék kirekesztése miatt már eltiltott Dél-Afrikai Köztársasággal. A háromszáz versenyző távolmaradása nem kis bonyodalmat okozott az olimpiai gépezetben: több sporteseményt kellett eltörölni, újraütemezni. Az utolsóként visszakozó Kenya külügyminisztere, James Osogo szerint „a kenyai emberek és a kormányzat úgy vallja, hogy az érmeknél sokkal értékesebbek az elvek. Új-Zéland részvételének jóváhagyása bátorságot ad a dél-afrikai rasszista rezsimnek, hogy továbbra is dacoljon a világ rosszallásával.”

1980, Moszkva – Az Egyesült Államok bojkottra szólít fel
A Brit Olimpiai Bizottság nagy többséggel megszavazta, hogy a kormánnyal dacolva mégiscsak kiküldi atlétáit a moszkvai játékokra. Eredetileg több ország is csatlakozott az USA vezette bojkotthoz, tiltakozásul az ellen, hogy a szovjetek 1979 decemberében elözönlötték Afganisztánt. Monique Berlioux, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgatója anyagi támogatásról biztosította azokat az országokat, akik kabinetük kívánalmai ellenére is indítják versenyzőiket a viadalon. Mindez annak a következménye volt, hogy az Államok és 15 Nyugat-európai ország olimpiai képviselete egy brüsszeli találkozón végül egyhangúlag visszautasította a bojkottot, a sport alapelveinek védelmének érdekében.

1984, Los Angeles – Szovjetunió középsőujja, a Fehér Ház szitkozódik
Tizenkét héttel a nyitóünnepség előtt a szovjetek a nemzeti tévében bejelentik, a hivatalos olimpiai szerveket azonban elfelejtik tájékoztatni, hogy nem vesznek részt a világversenyen, annak túlzott kereskedelmivé válása és a biztonsági intézkedések hiányosságai miatt. Szerintük az amerikai kormányzat „politikai célokra használja fel a rendezvényt, szovjetellenes hangulatot gerjeszt, emellett pedig eljátssza a gavallér szerepét, fokozottan ügyelve a szovjet atléták biztonságára.” Az azonban mindenki számára nyilvánvaló, az oroszok csak „visszaadták” a moszkvai olimpia bojkottját.
Románia kivételével az egész keleti blokk, és Kuba is követi a csúfos példát. A rekordszámú 140 nemzet — köztük az 1932 óta távolmaradó Kína — ellenére a küzdelmek kiegyensúlyozatlanok maradnak, a nagyszámú orosz világklasszis hiánya miatt. Az USA viszont 225 millió dollár profitot könyvel el, főként a nagyarányú támogatottság és az ingyen dolgozó önkéntesek jóvoltából.

1992, Barcelona – Mindenki egy(et)ért
A történelemben első ízben jelenik meg valamennyi ország az olimpián. 1972 óta először esik meg, hogy egyetlen nemzet sem bojkottálja a játékokat, és több hosszú ideje tartó eltiltást is semmisnek nyilvánítottak a spanyol városban.
A paraolimpikon íjász Antonio Rebollo ekkor lobbantja fel a lángot egy jól irányzott lövéssel, 169 résztvevő ország színe előtt. A Szovjetunió bukása után 12 újonnan született nemzet dönt úgy, hogy Egyesített Csapat néven közösen indulnak, egyedül az éremátadásokon libben fel saját zászlajuk. A berlini fal ledöntéseképpen Németország sem válik már külön. Harminckét év után a dél-afrikaiak is visszatérhetnek, az új kormányfő Nelson Mandela örömmel nézheti végig az immáron soknemzetiségű csapat felvonulását.

Befejezhetnénk a kronológiánkat ilyen dicső lezárással. Nem hagyható szó nélkül azonban a négy évvel későbbi elvetemült merénylet, aminek sikeres eredményeként két embert, és száztizenegy sebesültet hagyott maga után egy csőbomba az atlantai olimpián. Azóta ismét béke és nyugalom honol a játékokon. Legalábbis fizikai értelemben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra