Elektronikus alapkőletétel a szombathelyi Városházán – „Hogy a szavakon túl valóság is legyen”

Hogy hamarosan akár utcai terminálokon intézhessük bajos dolgainkat, nem fikció többé

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a címben is szereplő szavaival szabad utat adott a város első sikeres uniós pályázatának megvalósításához. Az elektronikus alapkőletétel helyszínéül szolgáló házasságkötő terem így egyáltalán nem vesztett funkciójából: az elnyert 375 millió forint, a több mint 50 milliós önrésszel karöltve hivatalosan is frigyre lépett azokkal a hosszú távú elképzelésekkel, amelyek révén „a hivatali működés jóval átláthatóbb lesz, így pontosan követni lehet majd, hogy hol tart egy ügy, vagy éppen hol, és kinél akadt el.”  Ez utóbbi idézet Abajkovics Pétertől, a szombathelyi önkormányzat Informatikai Szakmai Bizottságának elnökétől való, aki prezentációval is megerősítette a beruházás nyomán megvalósítandó fejlesztéseket.

Ügykezelés otthonról is, amikor csak kedvünk tartja
Ezek között előkelő helyet foglal el a digitális ügyfélszolgálati rendszer magasabb szintre emelése, az elektronikus úton történő adóbevallás lehetőségének megteremtése, valamint a nyilvános internetelérési helyek, az úgynevezett utcai terminálok létesítése. Az Európai Unió elektronikus ügyintézési szolgáltatásokra vonatkozó ajánlásában szereplő szintek közül elérhetjük végre a harmadikat  – ami a nyomtatványok és űrlapok online úton történő kitöltését jelenti, beleértve a hitelesítést –, illetve megalapozhatjuk a negyediket, ami a teljes ügymenet elektronizálását jelenti.

 „Modern, szolgáltató önkormányzat”
Valamennyi hálózat jellemzőjeként itt is egyedi azonosító és jelszó – ami nem automatikusan jár, hanem igényelni kell – könnyíti majd meg a zökkenőmentes adminisztrációt. Ez biztosítja a hozzáférést a magán- és jogi személyeknek egyaránt. A digitális ügyfélszolgálati rendszer többletinformációt is szolgáltat, hiszen végigkövethetjük ügyünk intézésének történetét, de megtekinthetjük a már korábban beadott űrlapokat is, ha esetleg nem emlékeznénk már rájuk.

2005-re kiépül a végleges rendszer, aminek gyümölcseit remélhetőleg egy modern, szolgáltató önkormányzat formájában szüretelhetjük majd le. 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Életmód