A vádlott még január végén pénzt adott kölcsön egy ismerősének azzal, hogy azt másnap vissza is kapja. Néhány nap múlva viszont az adós jelezte a vádlottnak az egyik közösségi oldalon, hogy nem tudja megadni a tartozását.
Február elején a férfi újra rákérdezett a tartozásra, mire ismerőse ahhoz a külterületi vasúti rakodóhoz hívta, ahol éppen volt.
A vádlott a találkozóra magával vitt egy baltanyelet, aztán amikor a sértett közvetlen közelébe ért eldobta.
A pénzről kérdezte ismerősét és ököllel szájon ütötte. A sértett elvesztette az egyensúlyát, megtántorodott, és azt kérdezte, hogy
ez mire volt jó?
, mire a vádlott közölte, hogy azért ütötte meg, mert nem adta meg a tartozását.Rákérdezett a vádlott, hogy mikor kapja vissza a pénzét, majd többször fejen ütötte a férfit. A sértett ezután elkérte a vádlott számlaszámát, hogy majd arra átutalja neki a pénzt. Erre a vádlott távozott.
A sértett, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, tartozását nem fizette meg, és másnap feljelentette az elkövetőt.