Vépen forog majd hazánk hatodik szélerőműve!

Májusban kezdi meg működését Vas megye első szélerőműve. A pénzt az Unió adja, és az építők bevonták a...

Boldizsár Sándor, a Vép Szélerőmű Kht. képviselője külföldi útjai során több országban látott hatalmas szélerőműveket. Kézenfekvő volt tehát az ötlet: miért ne lehetne Magyarországon is alternatív módon energiát termelni? Bár a Kárpát-medence nem a legszelesebb része Európának, a szél ereje elég ahhoz, hogy „munkába lehessen állítani”.

Tudományosan is bizonyított: itt fúj a szél!
Nem hiába mondják a szombathelyiek, hogy náluk folyton fúj a szél! Mint kiderült, a Nyugat-Dunántúl hazánk legszelesebb része. S a meteorológiai mérések alapján a Szombathelytől pár kilométerre lévő Vép megfelelő helyszínnek bizonyult a terv megvalósításához. Megfelelő a szél erőssége, és egész évben megbízhatóan fúj 50 méteres magasságban.
De nem csak ez volt a döntő. A kht. vezetőit is meglepte a helyiek lelkesedése. Az önkormányzat is rögtön a projekt mellé állt, így már csak a szakhatósági engedélyeket kellett beszerezni.

Mint utóbb kiderült, ez volt a nagyobb feladat. Kerek három év kellett hozzá.

Uniós pénzekből épül a nagy oszlop
A PHARE CBC pályázaton elnyert 860 ezer eurós támogatással első lépésben egy szélmotort építenek fel Vép határában. A forgó rotor 600 kilowatt energiát termel, mely 700 magánlakás egyéves energiaszükségletét tudja biztosítani.
Látványnak sem lesz utolsó a 78 méter magas oszlop, a rajta forgó 22 méter átmérőjű lapáttal.

A vépiek is jól járnak
A megtermelt áram azonban nem közvetlenül kerül vissza a vépi fogyasztókhoz, hanem azt az E-on áramszolgáltató hálózatába táplálják a helyi transzformátor-állomáson keresztül.
Az ezért az áramért kapott évi 4-5 millió forint komoly bevételt jelent a helyi önkormányzatnak. A kht. vezetői azonban nem feledkeztek meg a vépi lakosokról sem.
Külföldi példák alapján fontosnak tartják a közösség szerepvállalását is. A bevétel 5 százalékát kapják azok, akiknek a földjén építik fel az erőművet, 40 százalékban pedig részesedést vásárolhatnak a kht-ben azok a vépiek, akik bíznak a szél erejében.

A Szélerő Vép Kht. csak a szervezési dolgokkal foglalkozik, a kivitelezést másra bízták. A projekt megvalósítóját közbeszerzési pályázat során választották ki. A győztes a német Enercon cég lett, aki helyi alvállalkozókkal dolgozik együtt, így a vépiek munkához is jutnak.

Most egy, s majd még sok?
A jövőbeli tervekről Boldizsár Sándor elmondta, az első erőmű május 30-ai átadása után szeretnének még három, majd később 18-20 új szélerőművet építeni. Így lenne teljes a szélerőműpark.

A hallottak alapján tehát a szélerőműépítés igencsak jó dolog. Ám egyelőre kár más településeknek is megostromolnia Boldizsár úrékat. Ők ugyanis egyelőre nem terveznek bevonni a programba más helyeket, mert minden erejüket leköti a vépi munka.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Életmód