Április 5-e óta a 98,8 Mhz-en sugároz a Berzsenyi Dániel Főiskola kommunikáció tanszékének gondozásában a Berzsenyi Rádió. A diákok gyakorlatát is szolgáló új médium egyelőre heti kétszer három órában ad műsorokat. A rádiót szerdán mutatták be a közönségnek. Az adásokat elsősorban a hallgatóknak szánják, ám ha később bővül az adásidő, egy, az egész város fiataljainak szánt rádiót szeretnének kialakítani.
Tasnádi Róbert felelős szerkesztő elmondta: - A hallgatók gyakorlati oktatása is célunk volt, de szeretnénk olyan rádiót létrehozni, amelyet a városban is szívesen hallgatnak.
A Berzsenyi Rádió egyelőre kedden és szerdán délután 5 órától 7 óráig sugároz műsorokat. Ezeket elsősorban a főiskola hallgatóinak szánják, ám ha később bővül adásidejük, egy, az egész város fiataljainak szánt rádiót szeretnének kialakítani.
(www.tvszombathely.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.