Ismét pályázhatnak a fiatalok ingyenes vasúti EU-bérletre

12 ezren juthatnak ingyenes utazáshoz.

- Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-bérletprogramra - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora pénteken Budapesten.

A politikus a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a fiatalok a bérlettel jövő nyáron - elsősorban vasúton - bejárhatják Európát, megismerhetnek más kultúrákat. Hozzátette: a pályázatokat december 11-ig lehet benyújtani.

Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy nyáron 15 ezer fiatal vette igénybe az EP és az Európai Bizottság közös programját, most 12 ezren juthatnak ingyenes utazáshoz.

Beszámolt arról is, hogy az unió következő, 2021-től induló költségvetésében várhatóan évente 100 millió euró lesz a programra, azaz évente több mint 100 ezer fiatal kaphat ingyenes bérletet.

Elmondta, javasolta a magyar kormánynak, szálljon be a projektbe és biztosítsa, hogy minden magyar 18 éves utazhasson. Ehhez 9 milliárd forint kellene - tette hozzá.

Az EP-képviselő felkérte a Független Diákparlamentet, hogy legyen a program nagykövete. Kálló Dániel, a szervezet szóvivője azt mondta, a program az utazásról és az európaiságról szól. Az utazás megtanítja az önállóságra a programban résztvevő fiatalokat, újfajta készségeket sajátíthatnak el - mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód