A kolostor sem szárnyukat csattogtató angyalok serege – egy este Várszegi Asztrikkal

Békés este volt. Nem címlapsztorinak való zajos esemény, ám aki eljött, az nem csalódhatott. Május 11-e, szerda, amikor is a szombathelyi Premontrei Gimnázium dísztermében egy a testnek és léleknek jóleső diskurzust hallhattunk. A helyi jobboldal kedvelt nagygyűlési színhelyének, a patinás gimnáziumnak a vendége ezúttal a polgári körök sztárjai helyett (állt már az emelvényen Kerényi, Bayer Zsolt, Kondor Katalin) a nyitottságáról és liberális szemléletéről híres pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik volt.
Más a közeg is, a politikusokkal tarkított jobbos-nemzeti gárda elmaradt. A terem csupán félig telt meg, a közönség jobbára templomba járó nyugdíjasokból és középkorúakból verbuválódott. Fiatalokat nem látni, mintha nem is egy katolikus gimnázium falai közt üldögéltünk volna…

Az apát, mint kommunikátor
Várszegi Asztrikkal József atya teázott. Szigorúan cukor nélkül, mert ahogy a pannonhalmi főapát fogalmazott, a cukor nem válogat, a szerzetes számára is hizlal. Bár a beszélgetés kedélyes hangulatát lehetetlenség visszaadni, a teljesség igénye nélkül azért pár általunk érdekesnek tűnt részletét felidézünk:

Az apát küldetése – fogalmazott Várszegi Asztrik – a szó legszorosabb és ősi értelmében, hogy jó kommunikátor legyen. Ha jól tölti be hivatását, szakembere a kommunikációnak. Bensőséges kapcsolatban áll Istennel, testvéreinek példát mutat, képes összefogni őket, és közvetíteni tudja mások felé a keresztény bölcsességet. Integrált személyiség, aki egyszerre gyengéd és határozott, anima és animus. Fontos számára a nyitottság, az alkalmazkodóképesség és az intuíció. Az apát, divatos szavakkal élve megújító, tehát innovátor és kommunikátor egyben.

A kolostor sem szárnyukat csattogtató angyalok gyülekezete
A szerzetes feladata, hogy „a bennünk lévő jót izzó szeretettel segítse”. Legfőbb erénye: érzékenysége.
Ámbár kevesek gondolják e tulajdonságot ajándéknak, sokkal inkább tehernek érzik. Pedig a velünk született érzékenységünket éppúgy művelni kell, mint szellemünket vagy testünket. A jó pedagógus legfőbb erénye is ez, hisz rá kell tudnia hangolódnia a diákokra.
A rossz gyereket hiba morálisan elítélni, próbáljuk inkább megérteni őket, feltárni szorongásaikat és félelmeiket. Az érzékenységen túl fontos a Türelem is, és az, hogy tanuljuk meg elfogadni egymás fogyatékosságait.

A kolostor sem szárnyukat csattogtató angyalok gyülekezete.Van keserű lélekből fakadó rossz buzgalom, és van jó buzgalom. A szerzetesek is ezerfélék, azonban egy közös cél van, ami összetartja őket: Krisztus. A szerzetes fő eszménye Jézus, mindannyian hasonulni szeretnének hozzá, felnőni, közvetíteni ember és Isten között.

A szerzetesség radikális Krisztuskövetés
Az, hogy valaki szerzetes, Jézus tanítványa, nem egy befejezett tény. A felszenteléssel nem áll be az unalom, hanem csak akkor kezdődik igazán a küzdelem. A szerzetesség radikális Krisztuskövetés. Manapság már a szerzetességhez is kell diploma – jegyzi meg József atya egy helyütt. „Jézus sem járt a bencésekhez vagy a Jezsuitákhoz iskolába…” – kapjuk a választ. Ámbár történelmileg úgy alakult – tette hozzá a főapát –, hogy a szerzetesek a kultúra szolgálói és közvetítői is lettek egyben.

Mindannyian sebeket hordozunk magunkban, a kommunizmus megnyomorított, beteggé tett bennünket. A rendszerváltás után – fogalmazott Várszegi Asztrik – bizonyos szempontból még vizenyősebb lett a világ. Most a politikus akarja elmagyarázni, milyen is kereszténynek lenni. Mert van valami ősképe arról: ki a jó katolikus és ki nem. A világ neurotikus, csak azzal foglalkozik, hogy minél több mindent tudjon magába lenyelni. Jézus útján járni valami egészen mást jelent, nem azt, hogy elsők legyünk a népszerűségi listán.

Isten gyógyító erő, és nem sarki rendőr
A kereszténység gyógyító hitközösség. Az ember akkor gyógyulhat meg, ha kiengesztelődik, megbékél saját magával. Napjainkban minden problémánk abból fakad, hogy keresztbe állunk önmagunkkal. Isten pedig gyógyító erő, nem sarki rendőr.

A mai ember az egyháztól és papjaitól ezt az erőt, az irgalmas szeretetet várja, hogy megmutassák neki, miként is lehet mindenféle külső drog nélkül boldogan élni.

A papról alkotott képet is meg kell változtatni. El kell felejtenünk a Horthy-korszakban a katonákkal masírozó, majd a kommunizmus alatt meghasonlott papokat. Olyan papokra van szükség, akikhez az emberek a problémáikkal bátran fordulhatnak, akikben megbíznak, és akik nem elítélnek, hanem megértenek.
Példaként egy fiatal fiú esetét hozza, akit egy utazása lakalmával stopposként vett fel az országúton. A fiú drogból a Hit Gyülekezetéhez menekült, mert ott hallgatták meg először.

A kibírhatatlan éjféli misék
Helyette – folytatta – „kioktatunk”. Példaként a karácsony esti éjféli miséket emlegette. Papként félt tőlük, és bosszankodott miattuk. Valami folklórtól hajtva – mesélte – a hitetlenek ilyenkor ellepik a templomot. Zajonganak, nyitogatják az ajtót, amitől a bent rekedtek megfagynak. Van, aki a kutyáját is magával hozza. Mit csináljak velük? – fortyogott. Rendre úgy is köszönt az éjféli szentmisén, hogy „Kedves vendégeink”, nem testvéreink.
Egyszer eltűnődött azon, mihez is kezdjen ezekkel az alkalmakkal. Rájött, ezeket az embereket még nagyobb szeretettel kell megszólítani, mint másokat. Hiszen olyan nemzedék vesz körül bennünket, akik nem tehetnek róla, hogy hitetlenek, akiknek már nem is a szülei, hanem a nagyszülei dobták el maguktól a vallást.

Vagy misztikus lesz, vagy nem lesz kereszténység
Várszegi a római katolikus egyház jövőéért nem különösebben aggódik. „Hány római katolikus volt Jézus közelében? – kérdezte a statisztikai adatok hallatán.
Az eljövendő időkben az egyház vagy misztikus lesz, vagy nem lesz kereszténység – tette hozzá. A katolikus egyház el kell hogy mélyüljön, mert a világnak erre a keresztény radikalizmusra van szüksége. Várszegi Asztrikról megtudjuk még, hogy mindent Istennek, a szüleinek, valamint Pannonhalmának köszönhet, és azt is, hogy rajong Dosztojevszkijért. Már a nevétől is extázisba jön…