 |
|
Nézd meg galériánkat! |
Rendhagyó osztályfőnöki órára került sor a múlt szombaton délután a Kölcsey Gimnáziumban. Az iskola legelső végzős osztálya foglalt helyet a padokban. Azok, akik 55 évvel ezelőtt ballagtak.
Az osztálytársak érdeklődve hallgatták egymás beszámolóit, kivel mi történt az elmúlt években, és őszes halántékkal is ugyanúgy ugratták egymást, mint közel hatvan éve, még iskolásként. Számba vették az unokák, dédunokák számát, a kertben termő gyümölcsfákat és a régi barátokat.
Több osztálytárs is külföldön telepedett le. Koltayné például fél évszázada él Németországban, mégsem törte a magyart. Egyik unokáját az európai űrrakéta után Ariane-nak, míg fiúunokáját a magyar ősök előtt tisztelegve, Jánosnak nevezték el.
 |
|
Nézd meg galériánkat! |
Az egymással való találkozás felhőtlen öröme csupán akkor hagyott alább, amikor a találkozó főszervezője, Felföldi Istvánné elcsukló hangon felolvasta az egyik súlyos betegséggel küszködő osztálytárs megható levelét, aki bármennyire szeretett volna, nem tudott eljönni, de fogadkozott, hogy a következő találkozón feltétlenül ott lesz. A népes csapat ezután a körmendi temetőben virágot helyezett el a tanárok és osztálytársak sírján, majd egy emlékezetes vacsorával zárult a különleges nap.
A Kölcsey Ferenc Gimnázium 59 évvel ezelőtt Babos tábornok kertjében alakult. Dr. Kincs Elek összeszedte a háború után lézengő gyerekeket és kihirdette, hogy tanítani kezd, akkor még épület és eszközök nélkül, a kertben. Így alakult meg az Államilag Segélyezett Községi Koedukációs és Bifurkációs Gimnázium, ami azt jelentette, hogy az állam fizette a tanárokat, de az épületet a településnek kellett előteremtenie.
Újdonság volt, hogy fiúk és lányok is jártak az iskolába, erre utal a koedukációs megjelölés, míg a bifurkációs azt jelenti, hogy humán és reál tantárgyakat is okítottak a nebulóknak.
 |
|
Nézd meg galériánkat! |
Az iskola előtti Kölcsey-szobornál is összeálltak egy fotó erejéig a volt osztálytársak. Ugyanúgy, ahogy néhány évtizede, igaz, sajnos már nem lehettek annyian a képen.
Örömmel emlékszem a gimnáziumi évekre. A háború befejeződése után kezdtük az iskolát, és talán azért tudtunk mindennek olyan felhőtlenül örülni, mert előtte sok borzalmat kellett átélnünk, és sokat kellett nélkülöznünk. Ezen az osztálytalálkozón nagyon sok emlék jutott eszembe és nem szégyen, de többször is könnybe lábadt a szemem. Lélekben megint ott jártam a negyvenes évek végén, a többieket is olyan fiatalnak és gondtalannak láttam mondta az első kölcseys osztály egyik nagymamája.
