Itt, így, ilyen formában VÉGE... Soha többet nem kell "lemenni" a Gödörbe, soha többet nem kell mérgelődni, hogy nincs hely. Soha többet nem lehet jól elbújni az oszlopok mögött, és soha többet nem kell mérgelődni, hogy nincs térerő...
- ez az első bekezdése annak a kiírásnak, amit július kilencedikén közölt az étterem a facebook oldalán. Több száz megosztás és hozzászólás elolvasása után, amelyben a felhasználók sajnálatukat fejezik ki, megkerestük az üzletvezetőt, Tóth Tamást.A felhívásból az derül ki, hogy kénytelenek bezárni az éttermet. Mi ennek az oka?
Nagyon röviden össze tudom foglalni, hogy miért kell bezárnunk: azért, mert kb. 2 évvel ezelőtt nem tudtunk megegyezni a főbérlővel, aki nem más, mint a Szombathelyi Egyházmegye. Ez volt az alap ok, de a történet hat évre nyúlik vissza.
Hat év nem kis idő, ennyi idő alatt hogy-hogy nem sikerült megtalálni a közös nevezőt az egyházmegyével?
16 éve vettük át az éttermet ebben a pincében, majd saját ötletekből felépítettünk egy országosan elismertté vált brandet. Eleinte egy veszprémi cégtől, majd később az önkormányzattól béreltük a helyiséget, aztán elért minket is az a folyamat, amely alatt az önkormányzatoknak vissza kellett adni az egyházi épületeket jogos tulajdonosuknak. Mi határozott idejű szerződéssel rendelkeztünk, így maradtunk az épületben. Akkor az új tulajdonosok a korábbi bérleti díj dupláját szerették volna elkérni tőlünk, ami irreális, ezért nemet mondtunk, mert teljesíthetetlen kérés volt. A közös nevező elvesztése valamikor itt kezdődött...
Számszerűsítsük a dolgokat, mennyit jelent a duplázás?
Ez nagyon kényes téma, de a tisztán látás miatt játsszunk hát nyílt lapokkal. 2006-ban még bruttó 750-800 ezer forintot is ki lehetett fizetni bérleti díjra (kb. ennyi volt a havi díjunk az önkormányzat felé), ekkor nettó 1,5 millió forintot szeretet volna elkérni tőlem az egyház - a tévedések elkerülése végett ez nem éves díj, hanem havi bérlet. Ez az összeg irreális volt, később mégis megállapodtunk egy enyhébb havidíjban, ami minden évben nőtt volna százezer forinttal, így aztán 5 év után eljutottunk volna a kívánt 1,5 milliós havidíjhoz, csak ugye közben jött a válság is, ami mindenkinek betett. Nekünk is.
Amellett, hogy visszaesett a forgalom, hogy érintette a helyzetet a válság?
2008 év végén annyira megváltozott a gazdasági környezet, hogy jeleztem: az akkori bérleti díjnak maximum a felét tudnám kifizetni, mert már így is minden magántőkét bevontam az üzletbe és elfogytak a források, amikből tovább tudnám finanszírozni a bérleti díjat. A kínált összegre nemet mondtak, az 50% helyett 70% lett az új összeg - azzal az opcióval, hogy év végén újratárgyaljuk az egészet.
És azt sikerült fizetni?
Nagyjából. Év végére úgy álltunk, hogy pont akkora hiányom volt, mint ami az általam kért 50% és az általuk közölt 70% közti összeg különbsége szorozva a hónapok számával. Ez annyit jelentett, hogy 2009-ben az év 70 százalékában sikerült kifizetnem ezt az összeget, pedig az már akkor is sok volt. A felét lett volna ésszerű, mert annyit még lehetett is volna, és az ember nem csinál más veszteséget. Így viszont pont összejött év végére akkora tartozás, amely végre egy jogos indok volt arra, hogy felbontsák velem a szerződést.
Jogos indok? Úgy érezte, hogy nem szeretnék, hogy az étterem ott maradjon?
Nézze, ha valaki egy meg nem nevezett ingatlanszakértő négyzetméterenkénti 4000 forintos bérleti díjához ragaszkodik akkor, amikor már a piaci ár is 1000 forint körül mozog, az feltételezi azt, hogy nem látnak szívesen. Az alkuképesség hiányának érzete is ezt erősítette bennem. Ha fizetném az 1,5 milliót havonta, vélhetően megfelelne, de így ide jutottunk. Normális üzleti kapcsolatban lévő magánszemélyek között ez nem fordulhat elő: ha valakinek érdeke, hogy ki legyen adva a boltja, az hajlandó árengedményre. De én belefutottam olyanokba, akiket nem érdekelt a pénz sem...
Nem mondom, hogy ki akartak engem paterolni, hiszen az első találkozásokkor azt is felvetették, hogy legyünk Szent Márton étterem, amibe persze meg én nem egyeztem bele, a Gödör az Gödör, a Haspártiak vendéglője. Teljesen mindegy hogy hívnák, Szent Anna, Szent Márton - ez akkor is Gödör lenne. De erre szerintem már ők is rájöttek... Azt is felajánlottam, hogy márkanévvel együtt, mint magánember átadom a boltot, személyzettel, infrastruktúrával, viszont ebben sem sikerült már megegyeznünk, a bíróságra került az ügy.
Milyen eljárás indult az étterem ellen?
2009-év végén, 2010 elején, amikor összejött a hátralék, 60 nap után bíróságra vitték a a dolgot, a 62-ik napon meg is kaptam a levelet, hogy a beadványban felmondták a bérleti szerződésem. Minden elő volt készítve, alig várák már, hogy megtehessék. Persze ezután már nem fizettem, mert miért is fizessek, ha nem látnak szívesen, és kiteszik szűrömet. Majd a felszámolás/végrehajtás folyamatában legalább a piaci áron lesz elszámolva a tartozásom. Az ítélet jogerőre emelkedett, a jogi procedúra lezárult, július 31-ig kell elhagynunk az épületet.
Nincs kompromisszumos megoldás? Ez már biztos?
Ez már jogerőre emelkedett ítélet, biztos, hogy nem maradunk. Lett volna olyan összeg, amit kifizetek, de annyit nem lehet, mint amennyit kérnek, így megfullad az ember, nem tehet mást, mint vált. Mint a VAOSZ étterem esetében is, azt is be kellett zárni az egyház utasítására, bár ott úgy tudom, hogy még a szerződést sem akarták meghosszabbítani. Én a bírósági tárgyalást sem sürgettem nagyon, hogy még tovább maradhassunk, ezek után is biztos, hogy mennünk kell. Az emberrel szemben ha valaki makacs, ellenszenves, akkor maga sem tud sokáig kedves maradni. Már egy éve is bezárhattunk volna, de már én is makacs lettem.
Az intertenen közzétett felhívás végén az áll, hogy a vég elkezdődött, de talán a jövő is. Mit hoz a jövő? Lesz még Gödör Szombathelyen?
Lesz. Méghozzá egy új helyen. Persze az már nem lesz ugyanez, hiszen ha találnánk egy ugyanilyen pincét, az már akkor sem lenne az a "régi Gödör". Én a szolgáltatást, a stílust, a brandet szeretném tovább vinni, hogy azt is tudjuk majd nyújtani, amit a jelenlegi helyen szerettek az emberek. Szép emlékekkel búcsúzom az elmúlt 16 évtől, egy pozitív változásként élem meg ezt az egészet, hiszen az ember életében vannak olyan pontok, amik a megújulást, a váltást hozzák magukkal. Nekem és az alkalmazottaimnak, illetve vendégeinknek ez a pont most jött el. Az új hely kisebb lesz, még kell pár hónap átfutási idő, mivel a bürokrácia malmai nagyon lassan őrölnek - majd nyolc hónapba telik, egy üzlet meghirdetése -és akkor még mázli, ha addigra sikerül elintéznem.
Mi lesz a pincével?
Az egyházi kollégiumot bővítik, hogy mi lesz a pincével, azt nem tudom, szerintem étterem itt nem fog nyílni, hiszen egy új hely nyitásához vannak szempontok, amiknek meg kell felelni, mi pedig régebben kiadott működési engedéllyel rendelkeztünk, így mentesülhettünk jó pár új feltétel alól.
Ottjártunkkor többször is hallottuk, amint kérdezgetik a felszolgálókat a vendégek:
Hol nyitnak újra? Lesz még Gödör? Nagyon sajnáljuk, most már biztos?
- s hasonlók. Az üzletvezető próbál pozitívan állni a változáshoz, de az emlékek nála is erősek maradnak, annak viszont nagyon örül, hogy ennyire mellettük állnak az emberek.Természetesen megkérdeztük volna a másik felet is, az ügyben illetékes, az Egyházmegyei vagyonkezelő, gazdasági vezetőjét, aki jelenleg szabadságon van, így nem tudtuk utolérni. Az előző gazdasági vezetőtől pedig közvetve megtudtuk, hogy ő nem illetékes az ügyben. Természetesen az ok és az okozat könnyen felvázolható: a főbérlő és a bérlő nem tudott megegyezni, a szerződés felbontásának oka pedig a nem fizetés.
A Gödör és én
Ha jól emlékszem valamikor az ezredforduló környékén voltam ott először, egy randevút kellett szerveznem valahova az Ady tér közelébe, tanácstalan voltam, majd egy ismerős javasolta, hogy:
Menjetek le a Gödörbe, de csak egy adagot rendeljetek, mert nagy adagot adnak!
- sokszor elmentem az étterem bejárata előtt, aznap viszont be is fordultam és lesétáltam a lépcsőkön, lehúzva fejemet a boltív előtt, majd leültem az első asztalhoz. Kértem egy kávét, s érezve a hely hangulatát asztalt is foglaltam hamar, két nappal későbbre.A téglákból rakott boltívek, a falra aggatott ereklyék, képek, a kockás terítő, a vaskos faszékek, azt kell, hogy mondjam megfogott az étterem stílusa. A randevú is jól sikerült két nappal később. Megfogadván az ismerős tanácsát és látván a körülöttünk szervírozott hatalmas adagokat, csak egy főre rendeltünk a Viczáknéból, így egy tányérból ettünk, desszertnek pedig túrógombócot kértünk, de még így is többet ettünk kicsit, mint egy randin szokás. Aznap egy szép emlék vésődött emlékezetembe.
De nem csak akkor, hiszen azóta számos osztálytalálkozó, bankett, keresztelő, családi vacsora, ballagási ebéd és miegymás ürügyén ettem ott. Hogy mit? Fokhagymakrémlevest cipóban mindig, és általában túrógombócot is. Nem csak nekem, másoknak is akadnak szép emlékei az étteremből, ahová mindig úgy mentem le, hogy nem eszem sokat, viszont mindig úgy jöttem fel, hogy a kipukkadás határán lévő hasam alatt jó volt lazítani kicsit a derékszíjon. Remélem még lesz lehetőségem hasonló emlékekhez, a 15 éves osztálytalálkozónknak pedig sajnos már új helyszínt kell keresni...
