„Egy teljesen normális srácról van szó, aki félreértés áldozata lett, de amúgy sem hiszem, hogy ez lenne egy biztonsági őr dolga”.
Többek között ezzel a mondattal kommentálta a történetét egyik olvasónk, aki nem sokkal korábban telefonon mesélte el az egész történetet mint a család ismerőse.
Ezek szerint a szóban forgó 16 éves diák a múlt hét a néhány barátjával együtt ment szórakozni egy szombathelyi, főként fiatalok által látogatott belvárosi zenés szórakozóhelyre. Ami történt, azonban igen messze volt a szórakozástól.
A diákfiút csúnyán megverték, merthogy pont olyan kabátja volt, mint az egyik biztonsági őr fiának, és amikor távozni készült, azt hitték, eltulajdonította a ruhadarabot.
A fiú olyan csúnya sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett vinni, ahol a sürgősségi osztályon látták el.
A szülők később feljelentést tettek a rendőrségen és ügyvédhez is fordultak a történtek miatt.
Munkatársunk időközben beszélt a fiúval és az édesanyával, akik megerősítették az olvasónk által elmondott történteket.
Lapunk az ügyben megkereste a Vas megyei rendőrséget is, ahonnan Seffer Lilla megbízott sajtószóvivő közölte:
Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat.
Lapunk megkereste az érintett szórakozóhelyet is, ahonnan későbbre ígértek választ.