Térdig vérben - Hermann Nitsch és Hajas Tibor

A könyv persze nem is akármilyen, hiszen az Orgia Misztérium Színház című, most magyarul is megjelent könyv Nitsch mester prinzendorfi, szakrális környezetben „elkövetett”, több napos, kultúrtörténeti és mitológiai utalásokkal teletömött előadását követi figyelemmel.

Amikor gimnazista koromban könyvtárközi kölcsönzéssel a bécsi akcionizmusról próbáltam szakanyaghoz hozzájutni, egy USA-ból Szombathelyre küldött könyvet nem kaphattam meg rögtön.
Először a könyvtár igazgatójához kellett járulnom, aki kioktatott: „Aztán nem ám kitépni a lapokat” – figyelmeztetett, önmagáról némi freudi elfojtást elárulva. A könyv tényleg a legdurvább, az akkori nyolcvanas évek elhallgatós időszakában valóban botrányosnak tűnő belekkel, vérrel, ondóval öntözött meztelen testek látványával volt tele, s ismerjük el, ez okkal-joggal sokkolhatta a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár kedves, ám megszeppent vezetőjét, ha már pár kilométerrel a szomszédban az osztrák BM illetékeseit is arra indították, hogy a Művészetek Palotájában vendégeskedő szupersztárt eljárás alá vonják.

Nitsch valóban felháborító volt, ma már egy kicsit modorossá vált, megöregedett, de akciói, festményei nagy hatással voltak, s a mai napig vannak a kortárs akció- és performance-művészetre. Mitológiai utalásai a légies és politizáló Beuys-i világ „fordítottja” a maga brutális, dionüszoszi kegyetlenségével és szenvedélyességével.

Nitsch az emberi lélek legmélyebb bugyraiba száll le, amikor a vér, a szenvedély útjain jár, fiatal aktorokkal járatja újra a krisztusi szenvedés útját, amikor újra és újra tudatosítja: Krisztus keresztútja valójában a XX. és XXI. századi emberiség szenvedéseiben folytatódik, immáron gigantikus, egyetemes távlatokban. Soha nem szenvedett és gonoszkodott ennyit az emberiség, mint ma – mondja Nitsch, amikor zenéivel, nagy ívű akcióival időről-időre előlép a homályból.

Most éppen Bécsben alkotott kritikusai és rajongói szerint is megdöbbentő színpadképet a bécsi operaház posztjáról távozó Renato Zanella búcsúelőadásához. Az Orosz Balett legendás koreográfusa, Szergej Gyagilev előtt tisztelgő mű egy állatmese kulisszái mögött valójában egy modern akciószínház.

Mai szemmel már nem meghökkentő, nem izgat különösképpen senkit sem, sokkal inkább élő legendaként járt nálunk, s talán a sztárboxtól, művértől és szappanoperás hazugságoktól megcsömörlött dolgozó népünkre már nem gyakorolt akkora hatást, mint 1999-ben, amikor az egész ország a botránytól volt hangos. (Emlékezetes, évekkel ezelőtti kiállítása ellen több párt és szervezet tiltakozott.)

Ami balhé volt valamikor, ma csak csöndes múltidézés. S ha már balhé, akkor itt kell szót ejtenünk Hajas Tiborról is, aki nemcsak ezer szállal kötődik a bécsi akcionizmushoz, hanem korának legalább akkora botrányköve volt Budapesten, mint Nitsch Bécsben.
A testével való kísérletezés rabja volt, akciói, versei, írásai brutálisak, mint a kor, amelyben élt. „Én érdekeltem saját magamat, attól a perctől kezdve, hogy világossá vált, ez az egyetlen út ahhoz, hogy az ember valaha bármit is megismerhessen” – mondta, és nem viccelt. Korán került a hatóságok látókörébe, börtönbe vetették, s rövid, kevesek által ismert pályája tragikusan ért véget: autóbalesetben halt meg.

Egyesek szerint maga a baleset volt az utolsó performance. Kiállítása most hosszú heteken át a Művészetek Palotájában tekinthető meg (www.muveszetekpalotaja.hu). Nem egy könnyed nyári elfoglaltság, de megéri.