Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Idegőrlő várakozás közben, visszatérés előtt – beszélgetés Fazekas Róberttel, Annus Adriánnal

Miért gondolták, hogy cserbenhagyta őket Szombathely, és miért térnek...

– Nyugat (Ny).: Mit csinálnak mostanában?
– Fazekas Róbert (F.R.): Barátokkal lógok, motorozok… Minden olyannal foglalkozom, amire eddig soha nem volt időm.

– Ny: Hogy telik egy napjuk?
– F.R
.: 9-10 körül felkelek.

– Ny: Hol lakik?
– F.R.:
Gyöngyöshermánban. Szóval megreggelizek, felhívom ezt a két fiút (Annus Adrián és Pál T. Gábor, a szerk.), hogy merre járnak éppen. Összefutunk a városban egy kávéra, ebédre, megvitatjuk a napi eseményeket, utána szétszéled a csapat. Hazamegyek, alszom, és délután elkezdek mozogni, edzeni, motorozni, találkozom a barátnőmmel, és nagyjából ennyi.

– Ny: Az elején ez az életmód biztosan nagyon élvezhető, de gondolom, pár hét után már unalmas.
–
F.R. : Fizikai vágyódásom van az edzés után, meg hogy valami célt találjak magamnak! Bár vannak azért programok, például 2-3 hónapra lefoglalt, amikor preparáltam a házamat.

– Ny: És Ön, Adrián?
– Annus Adrián (A.A)
: Az én életem nem ilyen mozgalmas!J Reggel felkelek, suliidőben behozom a gyereket Jákról Szombathelyre. Aztán hazamegyek, megetetem a kutyákat, kiülök a teraszra. Ha jó idő van, füvet nyírok, délután jön haza a család. Röviden ennyi.

Vissza a dobókörbe!

– Ny: Hát, idejük még bőven lesz. A Nemzetközi Sportdöntő Bíróság ítélete szerint az olimpiai arany végleg elment, maradnak az eltiltások is. Mi lesz?
– F.R:
Várjuk, hogy vége legyen az eltiltásnak. Még egy év, bár én jobb vagyok Adriánnál három héttel.

– Ny: Ha jól értelmezem, amit mondott, ez azt jelenti, hogy ismét versenyezni akarnak?
– F.R.:
Igen, biztosan! Augusztus-szeptember környékén befejeződik a „semmittevés”, el kell kezdeni az edzéseket. Heti 5-6 alkalommal nyomjuk, de ez nem lesz olyan kemény edzés, mint régen, mert az eddigi dobásainkhoz képest egy közepes eredményre készülünk.

– Ny: Mondhatjuk azt, hogy hónapok után eljutottak oda, amit már sokan javasoltak: felesleges pereskedni, inkább kezdjenek el edzeni, és majd a pályán megmutathatják, kinek is van igaza?!
– A.A.: Én nem így gondolom. Úgy érzem, az emberek nagyon várták a per eredményét! Egy biztos, ha nem vágunk bele, életem végéig bennem marad a kétely, hogy mi lett volna a vége a dolognak. És még mindig van remény. A svájci legfelsőbb bíróságra benyújtottunk egy anyagot, amelyet hál’ Istennek el is fogadtak. Erre is sokan azt mondták, hogy felesleges kísérleteznünk, úgyis elutasítanak bennünket, és lám, nem lett igazuk.

Jobb lenne leállni, fiúk?

– Ny: Vagyis még mindig folytatják! Pedig azt ne mondják, hogy nem kaptak telefonokat, hogy jobb lenne leállniuk.
– F.R.: Persze, hogy egyet-kettőt kaptunk. De ez a helyzet elég faramuci. Hiszen a sportvezetők négyszemközt egészen másképp kezelnek bennünket, mint a nyilvánosság előtt…

– Ny: Fordítsuk le: tehát azt mondták, hogy igen, vigyétek végig fiúk, de ne számítsatok arra, hogy mi segíteni fogunk.
– F.R.: Igen, így volt. Az egész ügyre egyébként az volt a jellemző, hogy a nyilvánosságnak mindenki mást mondott, mint amit nekünk, a sportolók is. Ha civilben találkoztunk egy athéni olimpiai bajnokkal, azt mondta: fiúk ez akármelyikünkkel megtörténhet! Kifelé meg aláírtak egy tiltakozást, hogy ne rólunk szóljon a sajtó.

– Ny: Részben erről szól a mai sport?! Mindenki doppingol, de a nyilvánosság előtt le kell tagadni.
– F.R.: Ezt nem lehet így kijelenteni, nem doppingol mindenki! Egyet tudok mondani: ugyanolyan sportolók vagyunk, mint az a nyolc, akik az athéni döntőben részt vettek velünk együtt. Semmivel sem vagyunk náluk sem jobbak, sem rosszabbak. Sőt, jobbak vagyunk! J

A nagy hármas

– Ny: Robi említette, hogy állandó napirendi pont felhívni a két fiút. Valóban, szinte mindig hármasban látni Önöket: Annus, Fazekas, meg Pál T. Gábor, a szóvivő-mindenes. Mi az oka ennek a nagy barátságnak?
–.A: A Fazekessal jóban voltunk, a Pál meg ránk akaszkodott.J Én Robival úgy 2000-től vagyunk barátok, mióta az „öregtől” eljöttünk (Németh Pál dobóedző, a szerk.), és egymásra lettünk utalva.

– Ny: Vagyis akkor is a baj hozta össze a csapatot.
– A.A.: Ugyanabban az évben jöttünk el a Dobó SE-től és új edzőnk lett, Vida József. A 2001-es év egyikünknek sem sikerült. 2002-ben Európa-bajnokok, 2003-ban ezüstérmesek lettünk, és 2004-ben együtt buktunk el. Ez már nem lehet véletlen.

– Ny: Milyen közös tulajdonságaik vannak? Ki hallgat a másikra?
– F.R.: Mindketten meghallgatjuk egymást. Adrián megfontoltabb, én meg inkább tüzesebb természetű vagyok. De a kettő kiegészíti egymást.

– És mit csinál a Pál?
– F.R.: Ő koordinálja az egészet! J

Jóban, rosszban?

– Ny: Ha valakikkel ilyen negatív dolgok történnek, az sokszor szétveri a barátságot. Jobb nem látni a másikat, mikor valami rosszra emlékeztet…
– F.R.: Az én fejemben mindig az van, hogy itt is örültünk együtt, meg ott is örültünk együtt, és milyen tisztességtelen lenne, ha nem együtt bánkódnánk.

– Ny: Pedig okolhatnák egymást a történtekért. Szidhatnák a Pált, hogy nem jól végezte a sajtóügyeket, vagy szidhatnák egymást…
– A.A.: Igen. De jelen esetben például a Szúnyog (Fazekas Róbert, a szerk.) került miattam bajba. Most nagyon úgy néz ki, hogy a japánok kiszúrtak a Szúnyoggal, hogy vissza tudjanak rám nyúlni… Mert kiderült, hogy magyar háttérrel, de japánok álltak az egész ügy mögött.

– Ny: Ez biztos? Hiszen az első verzió az volt, hogy a magyarok jelentették fel Önöket. Felmerült néhány név. Tehát mégsem a magyarok, hanem a japánok? Vagy létrejött ez ügyben egy nemzetközi kooprodukció?!
– A.A.: Ez így van. Bár bizonyítékunk nincs rá. Azonban a japánok arra hivatkoztak, hogy egy magyar edzőtől kapták az információkat. Mindenki tudja, hogy Gécsek Tibor edzett japánokat…

– Ny: Milyen a viszonyuk egykori sporttársaikkal? Nem hívták fel Önöket, hogy sajnáljuk fiúk…
– F.R:
Nem. Nézze, ők örülnek ennek, mert ezáltal eggyel feljebb kerültek a ranglétrán. A helyükben én is örülnék.

– Ny: Ez azért így elég durván hangzik.
– F.R.:
Elnézést, én nem annak örülnék, hogy valaki bajba kerülne, hanem annak, hogy kevesebb ember ellen kellene megküzdenem.

Egy titokzatos, kemény hölgy Bécsből

– Ny: Visszatérve a perre, sokakban megfogalmazódott a gondolat: biztosan jól döntöttek, hogy egy Bécsben élő, magyarul törve beszélő, harcias, egyértelműen jobboldali politikai nézeteket valló ügyvéd, Éva Maria Barki mellett döntöttek?
– A.A.:
Egészen biztosan.

– Ny: Pedig az ügyüket olyan magyar sztárügyvédek is vállalták volna – ráadásul ingyen –, akik nagyon jó médiakapcsolatokkal rendelkeznek, s kitűnően kommunikálnak. Talán ebben az esetben jobb lett volna az Önökről kialakult kép.
– A.A.:
Mi nem Magyarországon pereskedtünk. Ráadásul Éva személye pont arra volt garancia, hogy nem lehet a politika, s a magyar sportvezetők játéktere az ügyünk. Ő nem hátrált meg! Ha egy magyar ügyvédünk lett volna, úgy kéthéten belül kapott volna egy telefont, hogy vonuljon háttérbe. És ezt mi soha nem tudtuk volna meg…
– F.R.: Ettől az ügyvédnőtől mi rengeteg támogatást kaptunk, teljesen úgy bánt velünk, mintha a gyerekei lettünk volna.

Amikor róla szólnak a viccek…

– Ny: Ez lehet. Mégis, a kezdeti rokonszenv Önök iránt elszállt. Arról a bizonyos pisilési ügyről kabarétréfák, az egész országon végigsöprő viccek keletkeztek.
– F.R.
Mert vannak humoros momentumai a dolognak.

– Ny: Mégis, hogyan viseli az ember, mikor viccek szólnak róla?
– F.R.:
Nem tudtam vele mit kezdeni. Volt, amelyiken röhögtem, volt, amelyiken bosszankodtam. És voltak nagyon elkeserítő pillanatok. De amint eldöntöttük, hogy újra kezdjük, már nem érdekelt. Onnét egy új feladat kezdődött.

– Ny: Mondja, miért ment el a Sztárboxba egy ország előtt püföltetni magát?
– F.R:
Mert valamiből meg kell élnem. Hat hónapja nem kaptunk fizetést. Ráadásul az RTL Klub végig mellettünk volt.

Se pénz, se szerződés…

– Ny: Azért mert klubjuk, a Haladás majdnem csődbe ment, vagy megvonták a pénzt?
– A.A.
Azért, mert a régi vezetés megszüntette a szerződésünket. Pontosabban: lejárt a szerződésünk, és az akkori ügyvezető igazgató nem tartotta fontosnak meghosszabbítani. Vagyis, ahogy a levelükben írták: nem áll módjukban meghosszabbítani a szerződésünket. Most is úgy gondoljuk, hogy ha megvan az olimpiai aranyérem, akkor a Haladást nem tudják csődbe vinni.

– Ny: Ne mondják, hogy nem kaptak máshonnan állásajánlatot!
– F.R.:
Nem kaptunk. Vagyis mégis, az Adriánt hívták a Budapest TV-hez. Ezt nem vállalta.
– A.A. : Azért mindennek van határa!

– Ny: Nem fordult meg a fejükben, hogy összepakoltok és elmentek Szombathelyről, vagy akár az országból?
– A.A.:
Nekem megfordult. Vissza akartam menni szülővárosomba, Gyulára. Az Annus névvel ott több ajtó nyílna meg előttem. Gyula talán negyed akkora mint Szombathely, ezért sokkal családiasabb.

– Ny: Külföldről nem kaptak ajánlatokat?
– Kaptunk. Például az arab világból. De nehéz egy olyan helyre elmenni, ahol a kultúrától kezdve minden teljesen más.

– Ny: Maradjunk a hazai sportnál. Mi van egyesületükkel, a Haladással, amely majdnem csődbe ment, mi van edzőjükkel, Vida Józseffel? Van hová visszamenniük?
– F.R.
Vannak még edzések, csak kevesebb az ember. Vida Józsi is ott van.

– Ny: Tehát vissza a Haliba, Vida kezei alá?
– F.R
.: Persze.

A süni és a fűnyíró esete

– Ny: És mit gondol erről az egyesülte, amely, mint mondta, nem tartott Önökre igényt? Meg egyáltalán, milyen a viszonyuk a szombathelyiekkel? Arról is szóltak pletykák, hogy a város polgármestere, akivel nagyon jóban voltak, cserbenhagyta Önöket!
–
F.R.: Ez nem így van, sőt! Nemrég még mi is úgy éreztük, hogy a város elfordult tőlünk. Aztán leültünk tárgyalni és kiderült, hogy erről szó sincs. Jelenleg azon gondolkodunk, hogyan fog a város segíteni, és mit tudunk tenni, hogy a város hírnevét öregbítsük.
Hamarabb is eljuthattunk volna ide, de ez az én nagy hibám volt, mert nem tárgyaltunk, hanem döntöttünk. Nem ültünk le az emberekkel időben beszélgetni, hanem kialakítottunk egy képet a fejünkben, hogy mit mondanának. De ezen nem lehet csodálkozni. Hiszen hárman vagy négyen maradtunk a végére, akik harcoltunk egy nagy nemzetközi lobbyval szemben.

– Ny: Nem kellett volna egy profi menedzser, aki ennél jobban viszi az ügyeiket?
–
F.R.: Mi egymásban bízunk. Arról nem beszélve, hogy az ügy valamelyik pontjánál úgyis levált volna rólunk…

Fejjel a falnak?

– Ny: Nem gondolják, hogy Önök nagyon makacsok, önfejű emberek?!
–
F.R.: Nem. Az emberek szeretnek bennünket. Akik utálnak, azok a konkurenciához tartoznak.

– Ny: És mitől ekkora a széllel szembe menő önbizalmuk?
–
F.R.: Megmondom őszintén, amikor jöttünk vissza Athénból és beültünk a kocsiba, már a visszatérésen gondolkodtam.

– Ny: És Adrián, Önnek? Mert ahogy hallottam, Fazekas felül a motorjára, húz a gázon, és rendbe jön a lelke…
–
A.A. Én meg hazamegyek Jákra, a csöndbe, nyugalomba, békébe.

– Ny: Keresik még Önöket a médiumok?
–
A.A.: Már nem, hál’Isten! A sztárboksszal lecsenget az egész!

– Ny: Nem hiányzik a rivaldafény? Hiszen egy sportoló azért is küzd, hogy megmutathassa magát a világnak!
–
F.R.: Nekem soha életemben nem hiányzott. Bőven elég volt, ha megjelentem az eredményeimmel az újságban. Egyébként is, mit mutassak meg? Azt, hogy nem tudok pisilni? Mert nagyrészt ilyenek miatt kerestek meg!

Nem maradnak észrevétlenek

– Ny: Egy biztos, termetes emberek. Nem gondolom, hogy csak ezért, de ugye nem tudnak feltűnés nélkül közlekedni?
–
F.R.: Hát nem, főleg az olimpia óta. Volt olyan, hogy Budapesten mentünk át egy nagy éttermen, az emberek meg forogtak utánunk. Ez az ismertség néha jó, néha rossz.
– A.A.: Múltkor elmentünk lottót feladni Pesten egy bevásárlóközpontba. A lottózó a mozi bejáratánál volt, ahová éppen 2-3 osztálynyi gyerek érkezett. Megrohantak bennünket autogrammért. Ez például jó érzés volt! Szombathelyen már megszoktak bennünket, de az országban sincs olyan helyszín, ahol ne jönne oda valaki, és ne mondaná: akkor is ti vagytok a bajnokok.

– Ny: Mennyit változtak ez idő alatt?
–
A.A.: Nagyon sokat! Szinte burokban éltünk mostanáig, de már nem hiszünk a mesében! Ezért most a civil életünket is építeni fogjuk a versenyzés mellett. Kell is.

– Ny: Hibáztak valahol?
–
A.A.: Nem. Ha újra végig kellene csinálni az egészet, ugyanígy járnék el. Esetleg egy hibánk volt, hogy túl jók voltak az eredményeink, amit produkáltunk.

– Ny: Nem túl optimisták!
–
A.A.: Realisták vagyunk.

– Ny: Én inkább keserűséget érzek.
–
F.R: Ez nem igaz! Az Ön szakmájában is vannak gusztustalanságok, amiket valószínűleg ismer is. Mi eddig a sportnak csak a jó oldalát láttuk. Most betekintést nyertünk a másik oldalra is.

– Ny: Ha újra a dobókörbe állnak, a verseny és az eredményhirdetés után nem lesz még Önökben napokig a félsz: na most mi lesz…?
–
F.R.:Az elején biztos.

– Ny: Ez mennyire fogja kedvüket szegni?
–
F.R.:Semennyire. Ez inkább motivál bennünket arra, hogy csak azért is megmutatjuk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra