Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Állami kitüntetést kapott lapunk munkatársa, Prieger Zsolt

A díj a magyar underground zenei irányzatban elért eredményeiért jár, de az újságcikkei is igencsak…
Dr. Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere pénteken az Iparművészeti Múzeum aulájában adott át állami kitüntetéseket és szakmai díjakat nemzeti ünnepünk alkalmából.

A díjazottak között szerepelt lapunk munkatársa, Prieger Zsolt is, aki a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjét kapta meg a magyar underground zenei irányzatban elért eredményeiért.

Prieger Zsolt a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán szerzett diplomát. Ezt követően tanárként dolgozott, majd újságíró lett Vas megye napilapjánál, a Vas Népénél, aztán a szombathelyi városi lap, a Savaria Fórum főszerkesztője lett – ahonnét botrányos körülmények között távolították el .
Közben egyik alapítóként létrehozta a már nemzetközi szinten is sikeres Anima Sound System együttest, s több zenei formáció menedzselésében, illetve működésében is részt vett.
Újságírói pályája során rendszeresen írt és ír publicisztikákat és kritikákat az Élet és Irodalomban, a Magyar Hírlapban, számos zenei folyóiratban és munkatársa honlapunknak, a Nyugat.hu-nak is. Legutóbb a Sziget Fesztiválról olvashatták tudósításait.

Emellett Prieger Zsolt rendszeresen kiállt olyan rendezvények, megmozdulások, akciók mellett, ahol a kisebbségek, a másság védelme, a demokratikus jogok megőrzése a cél.
A kultúra vasi kitüntetettjei közt szerepelt még a Berzsenyi Dániel Főiskola tanára, dr. Miszlivetz Ferenc szociológus, Ő a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült, európai hírű és szintű eredményes kutatásaiért.

Szinnyei József-díjat adományoztak Dr. Bellérné Horváth Ceciliának, a celldömölki Kresznerics Ferenc Városi Könyvtár igazgatójának, a példaértékű fejlesztésekért. Valamint Dr.Kiss Máriának, a Vas Megyei Levéltár nyugalmazott levéltár-igazgatójának.

(Itt jegyeznénk meg, hogy 2004-ben már kapott egy megtisztelő címet munkatársunk, az ítészek szerint szeptember hónap legjobb újságcikke a Nyugaton jelent meg. )

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kultúra

Tovább az oldalra