
A főbejáraton belépve bájos lányok próbálták magukra vonni az autókra éhes férfiak szemét a kebleikre festett

A leparkolt autóknál csak tulajdonosaik voltak érdekesebbek, akik igyekeztek adni az amerikai feelingre, mind öltözetben, mind viselkedésben. Láttunk fegyveres cowboyokat, miközben a sátorban indiánok zenéltek, amerikai zászlót kendőként viselő tinilányokat és számos amcsi kütyüt, amit talán a magyar bólogató kutya témaköréhez tudnánk hasonlítani, csak talán jobb minőségben és színesebb kivitelben.

A fesztivál egyik legjobban prezentált típusa a Chevrolet volt. Kíváncsian szemlélődtünk, hátha feltűnik valahol egy Chevrolet Matiz, vagy Kalos, de nem jártunk sikerrel. Amikor problémánkat elővezettük az egyik látványos cirkáló tulajdonosának, kis híján testi épségünket kockáztattuk. Mint sejtettük, a jelenlévők nem tekinti igazi Chevinek a koreai Daewoo-utódokat és a márkanév megcsúfolását látják a névváltásban. Nem is feszegettük tovább a kérdést, inkább a játszótér felé vettük az irányt, ahol ekkor már felszállt a fehér füst, azaz pörögtek a kerekek szétrobbanásig.

Helyi specialitás a gumifüstölés szlalomozva, azaz akadályok kerülgetése közben, de gyakorlatilag mindenféle helyzetben ki lehetett próbálni. Akinek a kereke nem akart kipörögni, annak a szervezők sörrel segítettek. Az értékes nedűvel lelocsolt kerekek rendre megadták magukat és illemtudóan füstöltek, a tömeg pedig tombolt. A futófelület elvesztésekor tovább emelkedett a hangulat, végül a durranást tapsvihar és ováció fogadta. A látszólag bicebóca autók pedig valójában győztesként hagyták el az arénát.
A fesztivál egyik elmaradhatatlan eleme a felvonulás, amikor az autók hosszú konvojban tiszteletkört tesznek Komáromban. Ezúttal másfél kilométeresre sikeredett a kocsisor. A járművek felzászlózva, rajongókkal megpakolva vonultak. A rendőrök is elnézőek voltak, nem szóltak a nyitott ajtókért, az ablakon kilógó, a tetőn kapaszkodó, vagy a csomagtartóban integető utasokért, de a néha megcsikorgatott kerekekért sem. A vonulás útvonalán is tekintélyes nézősereg gyűlt össze, a digitális technika vívmányaként pedig ezrével készülhettek a fotók.

A nap szomorú szenzációja volt a BigFoot visszavonulásának bejelentése. A nagykerekű járgány ezen a fesztiválon lépett fel utoljára ebben a formájában. Búcsúzóul még kilapított három autót, talán nem véletlen, hogy japán gyártmányúakat. Igaz, az ázsiaiak sem adták meg magukat könnyen, egyszer csapdába is ejtették a nagykerekűt, de aztán végül győzött az őserő, a romokat pedig tovább törte egy roncsderbiken taroló speciális járgány.
Közben a színpadon is zajlott az élet. Előbb hastáncosok tartottak bemutatót, majd következett a nagy magyar jampi, Fenyő Miklós, akit nemrégiben egy rádiós szivatott halálra, amikor felhívta azzal a szöveggel, hogy a Chevrolet jogainak védelme érdekében újra kell énekelnie azt a dalt, amiben a jampecok a sevroletben agyba-főbe nyomják a dudát. Az új szövegben természetesen már sevrolé-nak kell szerepelnie. Fenyő szerencsére nem kapott agyvérzést, így este telt sátor előtt szórakoztathatta táncos csapatával a hálás közönségét. Az énekes kellőképpen meghatódott, amikor a szervezők bejelentették, hogy a bontóból sikerült megszerezniük Fenyőék első lemezborítóján és klipjében szereplő Chevrolet Impalát, ami ugyan rossz állapotban volt, de a következő fesztiválra már saját lábán érkezik.


A tömeg ezután ismét a játszótérre vonult, ahol a Rockin Rock Cats koncerten pöröghettek a rock szerelmesei.

Galériák:
Felvonulás Komáromban
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_felvonulas_2005/
Erotikus autómosás:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_automosas_2005/
Életképek a fesztiválról:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_fesztival_2005/
Gumifüstölés:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_gumifust_2005/
Hastánc és Fenyő Miklós koncert:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_fenyo_2005/
Vizespóló bajnokság
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_vizespolo_2005/
Erotikashow:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_erotikashow_2005/
Lowriderek bemutatója:
http://www.nyugat.hu/tanczos/galeria/autofesztival_lowrider_2005/