Már hagyománynak számít a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ életében, hogy ősszel meghirdeti a Szabadfogású Számítógépversenyt. Idén sincsen ez másképp, a szervezők 2005. október 24-én éjfélig várják a 19 évnél fiatalabbak egyénileg vagy csapatban, számítógéppel készített alkotásait.
Mivel lehet pályázni? Játék, honlap, portál, szoftver, animáció, robot, a sornak csak a fiatalok fantáziája szabhat határt. Ez nem egy tanulmányi verseny, itt a tárgyi tudásnál többet ér a leleményesség, annak megmutatása, hogy mi minden hasznos dologra lehet használni egy számítógépet.
A mai gyerekek már a technika világában nőnek fel, és otthonosan mozognak ott. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyi verseny legfiatalabb versenyzői 6 évesek voltak. Akkor 460 érvényes pályaművel kápráztatták el az informatikai szakemberekből, pedagógusokból és művészekből álló zsűrit. Kiemelkedő munka volt egy ikerpár által készített Mátrix reprodukció videoanimáció, amely a magas technikai színvonal mellett a humort sem nélkülözi.
Ennek a versenynek az a lényege, hogy a diákok rájöjjenek, ha használják a fantáziájukat, milyen hihetetlenül érdekes és hasznos dolgokat készíthetnek a számítógépükkel. Arra biztatjuk őket, hogy a tudásukat ötvözzék a kreativitásukkal nyilatkozta Peternák Miklós, a C3 igazgatója.
A verseny támogatóinak köszönhetően a versenyzők értékes díjakat: ösztöndíjat, notebook-ot, RICOH digitális fényképezőgépet, T-online szélessávú internet-hozzáférést és Sagem mobiltelefont nyerhetnek. A zsűri a kiemelkedő teljesítményeket korosztályonként is jutalmazza. A díjnyertes munkákat egy kiállítás keretében a Millenáris Parkban lehet majd megtekinteni 2005 decemberében. A verseny védnöke az Informatikai és Hírközlési Minisztérium.
A Szabadfogású Számítógépversennyel kapcsolatos információk (pályázati feltételek, nevezési lap) megtalálhatóak a verseny honlapján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!