- Egy személyes élménnyel szeretném kezdeni a beszélgetést. Én a Hobo Blues Bandet először 1980-ban, egy veszprémi koncerten láttam. Akkor Ön a színpadon kijelentette, hogy a HBB nem lesz hosszú életű zenekar. Most 2005 van, és a zenekar még mindig létezik. Hogy is van ez?
- Hát, ez elsősorban a közönségnek köszönhető, annak a közönségnek, akik végig kitartottak mellettünk. Másrészt néhány esetben radikális személyi változásokra volt szükség. Igaz, ezek nagyon rossz visszhangot keltettek a felszínen, de a zenekarnak jót tettek, mert egy-egy hosszabb időszakra harmonikus együttlétet jelentettek a számunkra. Az együttes élete öt-nyolc éves periódusokra osztható, így sikerült 27 évig működni. Másrészt talán annak, hogy amit a HBB játszik, se azelőtt, se azóta sem próbálta senki. Tehát nincsenek ezen az úton előttünk, és mögöttünk sem jön senki.
- Ma már azért más a közönségigény, mint volt a 70-es évek végén, 80-as évek elején. Hogyan látja ma Magyarországon a blues helyzetét?
- Odajutott, ahova való. Ez rétegzene. A Hobo Blues Band népszerűsége nem kizárólag a blueszenének volt köszönhető, hanem az előadásmódnak, a szövegeknek. Mi egyébként sem játszottunk a hagyományos értelemben vett bluest, inkább rockos bluest játszunk ma is. A 90-es évek elején volt egy óriási bluesrobbanás Magyarországon, amikor nagyon sok zenekar játszott bluest, és nagy sikerrel. De teljesen eltűntek, tulajdonképpen az egész dolog nyom nélkül maradt. Nagy kár. Én már akkor olyan dalokat írtam, hogy az én időm lejárt, azt hittem, akik utánam jönnek, azok fogják jobban csinálni. Egyáltalán nem így történt, akik utánunk jöttek, eltűntek. Ketten maradtunk tulajdonképpen a Deák Bill Gyulával, külön-külön, de ugyanazon az úton. És ez elég elkeserítő.
Soha nem voltam zenész
- Több szakaszból áll a HBB története. Melyik szakaszt tartotta igazán a saját stílusának?
- Ezt, amit most csinálok. Ahol a HBB az elsődleges, de mellette a költészet, a színház és az irodalom is jelen van. Rengeteg előadóestem van, Viszockij, József Attila, Jim Morrison, Ginsberg, Faludy, Villon, Tom Waits. És játszom a Hobo Blues Banddal is, és időnként könyveket is írok. Mint például a Csavargók tízparancsolata, vagy a Vissza a 66-os úton. Most olyan periódusban vagyok, körülbelül az utolsó négy évben, amit a legjobbnak tartok. Talán az elejével egyenértékű, az első két-három évet szerettem ennyire.
- Úgy érzi, hogy ezek a művészeti ágak hasonló kultúrkörhöz tartoznak?
- Nem, de van közös részük. Amikor a költészet megszületett, a zenéből vált el. És ma a zene is, és a költészet is igen nagy bajban van, és nem árt, ha újra közeledik egymáshoz. Én magam is ezen munkálkodom, mert igazából sosem voltam zenész, a szöveg oldaláról jöttem a zenébe. Azért játszom a Hobo Blues Bandben, hogy a szövegeimet elő tudjam adni, ki tudjam fejezni azt, ami bennük van. Én nem vagyok énekes a szónak abban az értelmében, ahogy a Somló Tamás, a Charley, vagy akár a Deák Bill Gyula, akiket nagyon nagyra tartok. Én csak akkor énekelek, ha van mit. Így hát, amit csinálok, valamilyen formában egyesíti a dolgokat. Olyan emberekkel játszom, akik az előadóestjeimnek is zeneszerzői, tehát ma egy HBB-koncerten tudunk Faludyt, Villont vagy Viszockijt is játszani, nem csak a HBB számokat, vagy Jimi Hendrixet, vagy Rolling Stonest. Ez nagyon nagy dolog, mert voltak a zenekar életében olyan periódusok, amikor ezt egyáltalán nem lehetett csinálni. Különösen a 90-es években. Most megint egy ilyen egymáshoz közeli állapotban van bennem az irodalom, a költészet és a zene, remélem egy darabig így is marad. Persze, mindig vannak olyan ciklusok, amelyek másként döntenek. Mert nem az ember maga dönt, hanem azok a dolgok, amelyek belőle jönnek ki. Tehát, ha könyveket fogok írni, és több könyvvel tartozom, saját magamnak elsősorban, akkor lehetséges, hogy valamelyikből vissza kell majd venni.
Kultuszfilm
- Térjünk vissza egy mondat erejéig a 80-as évek elejére. Akkor forgatták a Kopaszkutya című filmet, ami ma már kultuszfilmnek számít. A tévécsatornák folyamatosan műsorukra tűzik, és a mai fiatal nemzedék is ugyanolyan lelkesedéssel fogadja, mint a bemutató idején. Volt-e valamilyen hatással ez a film a rock-kultúrára?
- Nem tudom, hogy bármire is milyen hatással volt, akkor egy hangulatot fejezett ki. A filmet Szomjas György rendezte, akinek nagyon szeretem a filmjeit, és aki mindig is igyekezett a rockzenét bevinni a filmművészetbe. Az ő ízlésvilágát és irányultságát tükrözi a film, a teljesen leszakadt társadalmi osztályok, és a leszakadt, esélytelen fiatalság, és az ő zenéjük ábrázolása volt a cél. A film nem igazán az enyém, abban egy szerepet játszottam. Életemben ez volt az egyetlen alkalom, amikor felkérésre írtam a szövegeket, amelyek aztán jól beleilleszkedtek, és hát egy viharos sikerű film volt. De nem volt bluesfilm, inkább rockfilm volt. Nagyon sok műfajból tevődött össze, de hát ez egy filmnél elvárható és elfogadható. Nagyszerű film volt, és az, hogy kultusza van, nagyon jól esik az embernek, ennyi idő után fantasztikus érzés.
A dolog, így, rendben van
- A film forgatásának időpontjához képest Magyarországon jelentősen megváltoztak a társadalmi, politikai, kulturális viszonyok. Ma, 2005-ben, ezek között a megváltozott körülmények között hogyan érzi magát Hobó?
- Nem értem a kérdést. Milyen viszonyokra gondol?
- Főként a kultúrára.
- Nem mindegy. Nézze, annak idején a politika belebeszélt a kultúrába, és abszolút meghatározta. Ma a politika nem szól bele a kultúrába, hanem egyáltalán nem támogatja. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy a kereskedelmi érdekek dominálnak a kultúrában. Ezt azért mondhatom, mert 136 József Attila-estet játszottam le ebben az esztendőben, és felmértem az országos és a határon túli helyzetet. Érdekes, hogy Szombathelyen nem volt ilyen est egyébként. Azt mondhatom, hogy a Hobo Blues Band, vagy amit én még mellette csinálok, az a szónak a teljesen konkrét értelmében legalább annyira ellenkultúrában van, mint a politikai cenzúra idején. Megcsináltam a lemezeket, nem írtak róla. A József Attila-estet 25 ezer embernek játszottam már el, egy sort nem írtak sem a bemutatóról, és azóta sem. Egyetlen színházba sem jutottam be vele, csak az Új Színházba, ahol tag vagyok. Hogyha nem tartozik az ember valamelyik csoporthoz jobbra vagy balra, akkor kiszorul mindenből. De közben, ha az ember arra gondol, hogy miért is csinálja ezt az egészet, miért játszik bluest, miért ír szövegeket, miért mond verseket, akkor a dolog szerintem rendben van. Mert én nem azért vágtam bele, hogy a különböző szférákkal való összetartozást jelképezzem, akár színpadra álljak politikai pártok mellett, hanem azért, hogy amit érzek, azt el tudjam mondani. Úgy gondolom, ez az ő támogatásuk nélkül is eljut az emberekhez, mert a közel 5 ezer fellépés a pályafutásom során nem az elkeseredést erősíti. Tisztában kell lenni vele, hogyha az ember nem tartozik közéjük, és egyiknek sem nyal, akkor ennek következményei vannak. De hát az ember nem azért csinálja, amit csinál, mert közéjük akar tartozni, hanem azért, mert ki akarja magát fejezni. És ha ez nem tetszik nekik, akkor ezt el kell tudnia fogadni.
