1952 óta most először csökkent 9.5 millió alá Magyarország népessége

Októberben 5979 gyerek született és 10333-an haltak meg. Nem állunk jól Szombathelyen sem.

Az előzetes adatok alapján 2025 októberében 5979 gyerek született és 10333-an haltak meg. A születések száma az előző év azonos időszakához képest 10, a halálozások száma 6,8 százalékkal csökkent - írja a Telex a KSH gyorsjelentése alapján.

A természetes fogyás, azaz a születések és a halálozások egyenlege a 2024. októberi 4424-hez képest idén októberben 4354 volt, míg idén január és október között már 42 444. Ez azt jelenti, hogy

a január elsejei 9 539 502 fős népesség mostanra 9,5 millió alá csökkent, amire 1952 óta nem volt példa.

Idén eddig 60 304 gyerek született, ez 7,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Októberben 4149 pár kötött házasságot: ez 14 százalékkal, 516-tal több, mint egy évvel korábban. Január és október között pedig összesen 41437 pár házasodott, ami 0,9 százalékkal, 390-nel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Szombathelyen is kevesebben vagyunk

Öregszik Szombathely lakossága, és egyre kevesebben élnek a városban - írtuk bő egy hete Öregszik Szombathely lakossága, de legalább tanultabbak vagyunk, és sajnos, magányosabbak is 2025. November 20. 07:14 , a szombathelyi szociális térkép adatai kapcsán.

A népesség száma főbb korcsoportok szerint (ezer fő) Forrás: KSH 2022
Forrás: szombathely.hu

Az adatok alapján 2001-ben 81 920 fő volt a város teljes lakossága, ez 2011- re 78 884 főre csökkent. Aztán 2022-re a csökkenés mértéke mérséklődött, a 2022. évi hivatalos KSH népszámlálási adatok 78 190 szombathelyi lakost mutattak, azóta 75 ezer alá csökkent a város lélekszáma.

A lakosság számánál csak a korcsoportok szerinti összetétel változott nagyobbat. Magyarul: öregszik Szombathely lakossága. A 15 év alatti népesség száma enyhe csökkenést mutat, azonban a 65 év feletti lakosok száma mintegy duplájára nőtt 2022-re a 2001-es népszámlálás adataihoz képest.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód