A szíriai polgárháború 2016-ban ugyanis minden korábbi évhez képest több gyermekáldozatot követelt. Ezt az ENSZ gyorssegélyalapja, az Unicef közölte.
Friss jelentésükben azt írják: tavaly összesen 652 gyermek halt meg a harcok miatt, közülük 255-en iskolában vagy annak közelében. Ez húsz százalékos emelkedés a tavalyit megelőző évhez képest. A szám már önmagában is megrendítő, pedig ez csak a hivatalosan elhunytak száma, vagyis ennél sokkal többen lehetnek.
Egy másik brutális számot is közölt az Unicef: úgy becsülik, hogy 850-re tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiket a polgárháborúban valamilyen szerepre toboroztak, például harcolni, börtönőrnek, extrém esetben pedig kivégzések végrehajtójának vagy akár öngyilkos merénylőnek.
Ezen a héten van hatodik éve annak, hogy az első tüntetések kitörtek Bashar al-Aszad rezsime ellen, amiből aztán vérbe fojtás és polgárháború lett. Egy brit emberi jogi szervezet, a Syrian Observatory for Human Rights szerint azóta a konfliktus összesen 320 ezer áldozatot szedhetett.
(via BBC / Independent)