Délután a Kultúrkapu fesztivál kávézójában, a filmplakátok árnyékában még Kepes András szivarozik, s közben Murai András és Vágvölgyi András mozgókép- és médiaismeret tanárokkal médiasztárocskák debilitásáról diskurál. Közben a Cinema Café bejáratánál a magyar irodalom matuzsálemét, Faludy Györgyöt támogatják befelé Író-olvasó találkozóra jött, elvileg már lekéste saját indulását, de a rajongók kivárják, míg erőt gyűjt
Fanni, a harmincas éveiben járó ara és egy kölyökképű fiatalember, későbbiekben Kérdező vezeti be közénk a 96 éves költőlegendát. Minden lépés nekünk fáj. Az öregségben megtört Faludy, csontsovány és szinte mozgásképtelen, a fájdalmasan idős testen csupán a busa hajzat a régi. A bejárathoz legközelebb eső fotelba ültetik. Nem tudjuk nem észrevenni, lábai mennyire dagadtak (most sem visel zoknit). Felállnánk, tapsolnánk a forrócsokizást megszakítva. Helyette mélyebbre süppedünk fotelünkbe, nem telik több tőlünk, mobiltelefonokkal csattogtatunk párat. Faludy mosolyog, kedvünkért pózol, belekarol Fanniba, vagy bárkibe, ha arra kérjük. Mint egy mozgatható viaszbábu a panoptikumból
Az ara, Fanni látszólag gondterhelt, középkorú nő lett
Az aggastyán verselő valami töménnyel melegít, elszív közben még vagy három cigit. Fanni, az ara megtörtebbnek tűnik, mint mikor utoljára, pár éve Szombathelyen járt urával. Az akkoriban még bulvárcímlapok fotóin pózoló, üde mosolygós meztelenségét szemérmetlenül vállaló leánynak mára nyoma sincs. Egy látszólag gondterhelt középkorú nő ül velünk szemben, aki precízen ügyel koros ura minden mozdulatára, elnyomná a csikket is helyette, de Faludyban annyi tartás még van, hogy ezt nem engedi.
Fent a Savaria mozi nagytermében alig százan várják az estét. Pár éve az MMIK-ban a költő-legendát még telt házas rajongótábor üdvözölte. Fanni az urát a színpadra vezeti, aki eztán, a Kérdező aktív semmittevése közepette, mintha felhúzták volna, félig süketen mondja, mondja a régi sztorikat. Látszólag élvezi, hogy szerepelhet, huncut kis lángocska villan meg szemében, látványosan élni kezd az öregségben megtört test is.
Tudjuk jól, a költőmatuzsálem 1910. szeptember 22-én született, Budapesten kívül huzamosabb időt töltött Bécsben, Párizsban, Londonban, Firenzében, Málta szigetén, New Yorkban és Torontóban, emellett a kistarcsai és a recski kényszermunkatáborban, az Egyesült Államok hadseregében. Volt újságíró, egyetemi tanár és munkanélküli, szembefordult a huszadik század mindkét nagy diktatúrájával. Lenne hát miről kérdezni, ha meghallaná a kérdést, de nem
Persze többnyire válaszolni sem érdemes azokra a mondatokra, amiket a hivatalból kirendelt kérdező elmond. Az enerváltnak tűnő beszélgetőpartner az est folyamán egyetlen eredetinek mondható kérdést sem tud felvillantani. Nagy csalódás, pedig állítólag ő is hozott anyag, Faludyékkal jött. Útközben kitalálhattak volna valami izgalmasabb forgatókönyvet Faludy sem a régi, még bevet egy-két triplaszaltót, de régi szellemi fürgesége már halványodott. Néha még elkápráztat bennünket: amikor hatvan-hetven éve történt eseményeket a legapróbb részletekre kiterjedően idéz fel de Karinthy szóviccei már rendre nem jutnak eszébe. Ilyenkor kiszól Fanninak, hogy segíts asszonyka, hogy is volt ez aztán ketten összerakják.
Faludy hagyja abba!
Kapunk szösszenetnyit Attiláról (József Attiláról), a bohém Karinthyról, szinte ugyanazokat a sztorikat adagolja, mint pár éve és annak előtte. Beszél a verselésről, miként indult pályája, lett kilencévesen költő.
Aztán hogy esett meg, hogy visszautasította versét a Magyar Hírlap, azzal, hogy: Faludy hagyja abba! Szól a pokolbéli víg napjai utáni életről is, Recskről: soha annyit nem röhögtem, mint ott. Röhögött a szolgalelkeken, és elképzelt magának szép dolgokat, így élte túl. A sötétzárkában a kulcslyukon átszűrődött a fénysugár emlékezik. Mikor az arcát melengette, behunyta a szemét, és már Tahitin érezte magát.
Recsken a túlélési taktikája a kultúra volt, előadásokat szervezett a raboknak, történeteit a mészároslegény és a báró ugyanúgy hallgatta. Akkor, ott sikerült a magyarságot összehozni. meséli büszkén. Majd ennek apropóján megemlíti: a magyarság mindig két részre oszlik, amelyek aztán harcolnak egymással, anélkül, hogy ennek valami értelme is lenne. Az álma egy olyan világ, ahol csak kultúra létezik, és nincs háború. A versben hisz, ami számára: olyan sokszínű valóság, ami a valóság felett lebeg. Mint mondja, most is ír verseket, például szerelemről: Tudok még nagyon szeretni, teszi hozzá
A politikához nincs hozzászólnivalója
A mai világ elkeseríti, szerinte katasztrofális, ha egy országnak egyedüli célja a meggazdagodás. Az elmúlt húsz évben egyre lejjebb csúszik a művészet is: félek, olyan világ jön, ahol már nincs helye a kultúrának, az ember egyedüli célja csak a pénzszerzés
Valahol itt búcsúzik. A Kérdező még bedobja, aki szeretné, hogy Faludy György tananyag legyen a középiskolában, az írjon alá egy kérvényt
(Mi felhorkanunk, mert ha népszavazással döntjük el, kiből legyen tananyag, rövidesen Győzikével savaleromalézhatnánk az énekórákon, Bartók meg arról lenne híres, hogy a Nox feldolgozta de akkor meg minek az iskola
)
Kivánszorgunk a teremből mi is. Tanácstalanul nézzük, amint az agg költőt lecipelik a lépcsőn. Miért vállalja még? A pénzért? A közönségért? Elképzeljük, amint autóba száll, még három óra zötykölődés az éjszakába. Nagyon fáj
