21,6 millió forint támogatásban részesül öt vasi tűzoltóság

A pályázók a megítélt támogatások terhére 11,6 millió forint értékben maguk szerezhetnek be tűzoltóvédő-, technikai és egyéb eszközöket.

Az önkormányzati tűzoltóságok részére kiírt pályázatra mind az öt Vas vármegyei tűzoltó-parancsnokság igényt nyújtott be - írja a Katasztrófavédelem. A támogatás segítségével különféle tűzoltótechnikai eszközökhöz, védőfelszerelésekhez és egyéb szakfelszerelésekhez juthatnak hozzá, gépjárműveket és tűzoltótechnikai-eszközöket újíthatnak fel vagy javíttathatnak meg, továbbá szertárépítéshez, -felújításhoz kapcsolódó költségeket nyerhetnek el.

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúan egyetértettek.

A támogatásokra vonatkozó javaslatot az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, amelynek értelmében az öt önkormányzati tűzoltóság összesen 21,6 millió forint támogatásban részesül.

A pályázók a megítélt támogatások terhére 11,6 millió forint értékben maguk szerezhetnek be tűzoltóvédő-, technikai és egyéb eszközöket, a celldömölki önkormányzati tűzoltóság a gépjárművének, illetve technikai eszközeinek felújítására, illetve javítására fordíthat összesen 2,4 millió forintot, a vasvári és a répcelaki tűzoltóság szertárépítésre vagy felújításra nyert el 7,3 millió forintot. Támogatásban részesült továbbá a csepregi és kőszegi tűzoltóság is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet