21 ezren jelentkeztek a Napenergia Plusz Programra egy hét alatt

Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondja az energiaügyi miniszter.

Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondta az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjúban az energiaügyi miniszter.

Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek. A háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg 8-10 éves megtérülést biztosít. Jól alakult a napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozók jelentkezése is, eddig már majdnem 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra - tette hozzá a tárcavezető.

Aki saját termeléssel váltja ki a hálózatból érkező villamosenergiát, az minimum 36 forintot takarít meg kilowattóránként - indokolta a miniszter a napelemtelepítés ösztönzését, míg a tárolási kapacitások kiépítését azért szorgalmazza, mert "az a legjobb energia, amit helyben használnak fel" - fogalmazott. Véleménye szerint elsősorban nem is az a fontos, hogy a saját energiatermelésből a hálózatra táplálásért mekkora összeg jár, hanem az, hogy az áramot a megtermelés helyén fedezze a szükségletet.

Lantos Csaba elégedett a megújuló áramtermelők eddigi térnyerésével, hiszen már most több mint 250 ezer háztartási méretű erőmű működik Magyarországon, vagyis csaknem negyedével több, mint amit korábban 2030-ra vártak. Az ipari és lakossági napelemes rendszerek összes kapacitása meghaladja az 5600 megawattot, ami körülbelül az évtized végére várt szintnek megfelelő, a következő évtized elejére annak duplája, 12 gigawatt is meglehet - tette hozzá. - tette hozzá.

Közölte egyúttal, hogy a magyarországi hálózat 93 százalékán újra lehet naperőműveket telepíteni, csupán 11 áramkörön kell fenntartani a korábban elrendelt korlátozást. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az áramhálózatot nem úgy tervezték, hogy sok kis napelem, hanem néhány nagy erőmű állítsa elő a szükséges összenergiát. Az idén újabb fokozatba kapcsoló hálózatkorszerűsítésnek köszönhetően hamarosan további területeken szűnhet meg a korlátozás - mondta Lantos Csaba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet