Már az Országgyűlés előtt a 2021-es költségvetés módosítása

908 milliárd forint támogatásra számíthatnak az önkormányzatok.

Az Országgyűlés előtt van a 2021-es költségvetés módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak. A törvényjavaslat biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden.

A tárca közlése szerint a Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön nyilvánosságra hozott egyetértő véleményének birtokában a kormány kedden nyújtotta be a 2021-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Ahogyan a Tanács is megállapította, a költségvetés elfogadása óta jelentős gazdasági változások és döntések születtek a koronavírus-járvány következtében, így a költségvetési törvény módosítása minden szempontból indokolt – írták.

A gazdaság újraindítását és a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések nyomán a hiánycél 7,5 százalékra módosul. Az új hiánycéllal pedig azt mondják, biztosítható az államadósság csökkenése is: a 2020 végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság. A törvényjavaslat 2021-re 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Közölték, hogy az egészségügy további fejlesztése, a családok támogatása és a gazdaság újraindítását segítő adókönnyítések mellett a költségvetés módosítása az önkormányzatoknak is többletforrást jelent. Az eredetileg elfogadott 865 milliárd forinthoz képest 908 milliárd forint költségvetési támogatásra számíthatnak az önkormányzatok idén.

A most benyújtott törvényjavaslatot még a tavaszi időszakban elfogadhatja az Országgyűlés – közölte a PM.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek