Megérkezett a Földre a SpaceX űrhajó, fedélzetén négy űrhajóssal

A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.

Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.

SpaceX visszatér
nasa

Resilience nevű űrkabinja helyi idő szerint hajnali 2 óra 56 perckor csapódott a tengerbe a Mexikói-öbölben, a floridai Panama City közelében. Ez volt a SpaceX űrhajójának első üzemszerű visszatérése, és egyben az első sötétségben végrehajtott leszállás azóta, hogy az Appolo-8 1968-ban visszatért a Holdról.

Az űrhajó a tervek szerint vált le az űrállomás Harmony nevű moduljáról, fedélzetén Michael Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker amerikai, valamint Nogucsi Szoicsi japán űrhajóssal. Útja a Földre mintegy hat és félórás volt.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek