A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos, többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vád szerint 2020 júniusában a szombathelyi börtönben bántalmazta zárkatársát, ököllel többször megütötte, megrúgta és neki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést okozott.
A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint a Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!