„Ez a szám egy óriási zenészről szól”

Öreg rocker, nem vén rocker
A szervezőknek hála Satriani sokat ígérő koncertje előtt az első ránézésre kedves, öreg nyugdíjasnak tűnő Adrian Legg is tarthatott egy rövid bemutatót nem éppen szűk repertoárjából. Az elektro-akusztikus kísérletezéseiről is ismert, őszülő halántékú gitáros zenéje kiváló aláfestést jelentett a tömeg számára a pokoli hőségben elengedhetetlen szomjcsillapításhoz. A sörcsapok előtti tolongás garantálható volt, főként, hogy a rendezvényszervezők – kellő rutinról tanúságot téve – nem engedtek be semmiféle italos palackot a koncertre.

A feszes tempójúra szervezett koncerten nem volt sok üresjárat: Legg fellépése utána nem sokkal az est főszereplője és társai (Glen Hanson, ritmusgitár; Dave Larue, basszugitár; Jeff Campitelli, dob) következtek. Satrianiék színpadra lépésekor nagy meglepetés érte a közönséget: idehaza ritkán látható módon a zenészek nem pazarolták az időt a korábban gondosan bekészített hangszerek hangolására. Ezt korábban már minden bizonnyal megtették segédjeik, így a koncert időben, s kiváló hangulatban kezdődhetett el.

Satriani nem vonult a háttérbe
A közhangulat néhány improvizatív akkord, illetve hosszan díszített szóló után emelkedett csak igazán magasra. A gitárjait sorra cserélgető, kopasz, napszemüveges zseni minden mozdulatára nagy elégedettséggel reagált a 3-4000 főt számláló, lelkes közönség. A hosszú, dinamikus futamok és bravúros lefogások azonban eltörpültek a kiváló hangzás mellett: bizony nem sok alkalommal hallhatott a keddihez hasonlatosan gyönyörű torzított gitár játékot a már bőven felnőttkorban járó Petőfi Csarnok.

Satriani dominanciája és Dave Larue kiváló basszusa mellett a másik két zenész jóval kevesebb szerephez jutott. A gitárosok elsőbbségét jelezte, hogy a koncert alatt egy perc éneket, de még egy dobszólót sem hallhatott a közönség. Ez az este kétséget kizáróan csakis Satrianiról szólt, és ez jól is volt így. Bár a fenomén – néha kissé túlzó – mozdulataival egyértelműen jelezte, hogy teljesen tisztában van önnön nagyságával, mégsem szólhatjuk meg őt: a koncert mit sem ért volna az ügyeskezű zenész briliáns teljesítménye nélkül.

Nem csak egy szám – az egész este
A jól felépített koncertmenüben pörgős és lassú, romantikus számok váltogatták egymást, mindig új irányba sodorva a közönséget ­­– eközben a tar fejű gitáros sokat mozogva, olykor guggolás közben pengetve szórakoztatta a nagyérdeműt. „Ez a szám egy óriási zenészről szól” – konferálta be az est főszereplője az új album Super Colossal című, remekbe szabott névadó dalát. A hihetetlenül gyors, és ritmusos szám nem volt más, mint néhány percnyi színtiszta rock ’n roll-esszencia. Hallgatása közben a rajongók már jól tudták: nem csak ez az egy szám, hanem az egész este egy kolosszális, virtuóz művészről szólt. Akárcsak a néhány számból álló ráadás, amelyet egyes korán távozó koncertlátogatók már nem hallhattak – nos, bánhatják.

Rock ’n roll, csakis ínyenceknek
A PeCsa szabadéri színpada előtti téren szépen összejöttek a rock-rajongók, azonban koránt sem volt teltház. Talán a néhány nappal korábban véget ért VOLT fesztivál, vagy a keddi időpont, esetleg a 8500 forintos jegyár tarthatta távol a többi gitárimádót. Akik ott voltak, minden bizonnyal elégedetten gondolnak a kedd estéjükre. Ebben a koncertben ugyanis csak azok csalódhattak, akik rádióból hallott slágereket, vagy letisztult énekhangot szerettek volna hallani. A rajongók tájékozottságát jelzi, hogy ezen az estén előbbiek otthon maradtak.