Garázdasággal gyanúsítanak egy 52 éves budapesti férfit, aki kedden késő délután a budapesti Mexikói úton közlekedési konfliktusból adódóan összetűzésbe keveredett egy motorossal –közölte a rendőrség.
Az esetet egy rolleres vette videóra, amelyen látható, hogy az autóból kiszálló férfi a motorossal szemben agresszívan lépett fel, őt többször meglökte, eközben pedig hangosan ordibált.
H. Ferencet a kiérkező rendőrök a XIV. kerületi rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi részben beismerő vallomást tett, cselekményét azzal indokolta, hogy a motoros balesetveszélyes szituációkat teremtett. H. Ferenc szabadlábon védekezik, az incidens során nem sérült meg senki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!