Csodálkozva torpannak meg a járókelők a K.O. könyvesbolt kirakata előtt, mivel az
eddigi könyvkavalkád helyett élelmiszerek és vegyiáruk virítanak az üveg mögött.
Ráadásul mindegyik az ismert hipermarketlánc márkaneve alatt. Aki alaposan
megszemléli a könyvesbolttól szokatlan választékot, az észreveheti a középen
elhelyezett könyveket is.
Az üzlet vezetője ugyanis ezzel a szokatlan, egyedi akcióval kívánja felhívni még
jobban a figyelmet a mostanában nagyon felkapott "Tesco titkok" című
könyvre. (Szerény véleményünk szerint a könyv a Tesco név helyett viselhetné
bármely hazánkban megtalálható magyar és külföldi áruházlánc nevét, a titok
szó pedig azokra lehet igaz, akik nem, vagy csukott szemmel járnak bevásárolni,
esetleg szívből jövően meglepődnének, ha valaki becsengetne hozzájuk azzal, hogy a
kemény víz tönkreteheti a mosógépet.)
Tavaly karácsony környékén már foglalkoztunk a
belvárosi K.O. könyv és hanglemezbolt kirakatával, mivel valaki többször is
feljelentette a boltot állítólagos önkényuralmi jelkép használatáért. Akkor
kiderült, hogy sima karácsonyi világító díszekről volt szó.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu