A másik nemzedék fejreállítja a mindent - No Thanx a Padláson

Tornacsuka, Tankcsapdás póló. Átlagéletkor: 12 év. Telefonálgatnak csapatuk elveszett tagjai után, majd...

Aztán egy kis csapat lányka tűnik fel a járdán. Tornacsuka, tankcsapdás póló, oldaltáska. Átlagéletkor: 12 év. Kicsit telefonálgatnak csapatuk elveszett tagjai után, majd együtt besétáltak az ajtón.

Életre kelt próbababák
A Padláson fülledt meleg. Ruhatár sehol, de hamar találok egy asztalt, amit úgy tűnik, a közönség kinevezett kabáttartónak. A teremben tompa félhomály, a tömeg pedig mintha életre kelt próbababákból állna.

Mindenkin halálfejek egész arzenálja, kockás és kiscsillagos hajpántok, nagy bogyós nyakláncok. Az első sorok teljesen telítve, fényképezőgéppel, kamerával, vagy legalább telefonnal felszerelkezett tizenévesekkel.

A színpad szivárványszínű füstben úszik, de teljesen üres. Egy kis csapat nevetgélő nőstény épp azon vitatkozik, vajon hogy fognak odakerülni a bandatagok, mivel nincs hátsó ajtó a színpad mögött. Az egyik azon a véleményen van, hogy ejtőernyővel dobják le őket, és beszabják a plafon, miközben a helyükre pottyannak, míg a másik inkább arra gyanakszik, hogy hatalmas fekete szárnyakat növesztenek, és azokkal repülnek be a sok rajongó feje felett.

Szegények biztosan mélyen csalódtak, amikor a No Thanx csak lazán felsétált a lépcsőn, a fiúk büszke arccal odaléptek a színpadhoz, majd a szétnyíló minitömeg bámuló szemei kereszttüzében felpattantak rá.

Tini csajoknak való látvány
Erik, az énekes bemutatta a bandát, aztán mindenki várta, hogy mi fog történni.

A hangszórókból egyszer csak megindult a zene, de nem a már ismert „másik nemzedékkel", hanem valami egészen más szerzeménnyel örvendeztették meg elsőként a közönséget a talpig feketében, bőrben és ezüst halálfej-strasszokkal kivarrt pólóban muzsikáló fiúk.
Nekem jobban is tetszett ez a szám, mint az eddig ismert darab. Egész pörgős, a szöveg is jó, na meg, ahogy a Szekér testvérek a gitárjaikkal felugrottak néha a levegőbe, majd menő-lazán pengettek tovább… Igazi, tini csajoknak való látvány.

A feszengő hadak is kezdtek rájönni, hogy nem hiába jöttek ide, a hangulat egyre oldódott, és a második számra már elkezdtek elöl pattogni és a fejük felett tapsolni. Ettől aztán a második sor nem látott semmit, így ők is pattogni kezdtek, majd beindult a folyamat, ahogy ez egy koncerten lenni szokott, és egy nagy adag ugrabugráló, tapsikoló, jókedvű fiatal énekelte a bandával az otthon már jól begyakorolt „Minden fejreál holnap, Ránk már senki sem szólhat…” szöveget.

„…legyünk barátok örökké, de a szívem már a mamádé”
A harmadik szám is hasonlóan kezdődött, amíg el nem jött a refrén. Amint Erik a mikrofonba énekelte, hogy „…legyünk barátok örökké, de a szívem már a mamádé” többek hitetlenkedve néztek egymásra, vagy krónikus nevetőgörcsöt kaptak. A refrén ismétlésénél mindenki nagyon fülelt, és rájöhetett, hogy igen, jól hallott, ez volt a szöveg.

A harmadik számot a tagok bemutatása majd egy sikításos szavazás követte, arról, hogy játsszák-e el még egyszer a „másik nemzedéket". Az eredmény senkit sem lepett meg, sőt a hálás közönség mégy egyszer visszakérte a No Thanxet, akik most az első dalukat játszották újra.Talán abban reménykedve, hogy azt eddigre már elfelejtettük, és nem fog feltűnni senkinek, hogy csak három szalonképes számból áll a repertoárjuk.

Repültek a képek
A tizenöt perces koncertet egy minimum ilyen hosszú autogrammosztás követte, ahol a srácok leültek egy körbe, lefirkálták a neveiket, majd beszórták az őket gyűrűben körülvevő tömegbe. Ezt a műveletet még jó sokszor megismételték.

Én csak annyit vettem észre, hogy miközben békésen ülök, tőlük öt méterre egy széken egyszer csak a kezembe repül egy dedikált fénykép. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Bár voltak, akik még nálam is „profibban” vagy lehet, inkább pofátlanabbul csinálták a dolgokat. Többeknél egész köteg autógrammokat láthattunk, egy mellettünk elsétáló 110 cm-es, kedves arcú, szőke kislány, elképedt kérdésünkre azt mondta, hogy neki 9 darabot sikerült összegyűjtenie.

Jobb, mint a Tokio Hotel
Hát, tudjátok… Amikor meghallottam, hogy „magyar Tokio Hotel”, én valami másra gondoltam. Konkrétan valami rosszabbra. Szóval, mondhatjuk, kellemesen csalódtam. Ki tudja, lehet, még a következő koncerten is ott leszek.

Az iwiw-en már napokkal a buli előtt hirdette a csapat hétfői „titkos” koncertjét. Hogy miért titkos? Mert így gyorsabban terjed a híre. Bejött a fiúk számítása. A neten közel 400-an regisztráltak és jelentkeztek a háromszámos villámkoncertre.

Vonatkozó cikkünk:
Másik nemzedékként kavarná a port a szombathelyiekből álló tini zenekar, a No Thanx

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kultúra