A Vas megyei önkormányzat, Csempeszkopács, Tanakajd és Vasszécseny települések konzorciuma pályázott a kerékpárút fejlesztésért, most úgy tűnik, annyira sínen van a dolog, hogy ma a munkaterületet is átadták a kivitelezőknek.
Összesen 3630 méter hosszan épül teljesen új kerékpárút, illetve szabványosítják a már meglévő kisebb szakaszokat. A mai sajtótájékoztatón elhangzott, ez a beruházás turisztikai szempontból is jelentőséggel bír.
Tanakajdon a már meglévő kerékpárúttól kezdve építik a 2x1 sávos (tehát kétirányú) önálló kerékpárutat. Vasszécseny és Csempeszkopács között az egykori rumi vasúti töltésen épül bicikliút. Itt azonban nem áll meg a dolog: Rumig vezet már kerékpárút, de nem is elég széles és nincs is túl jó állapotban. Ezt a csempeszkopácsi szakaszt korszerűsítik majd a munka során.
A tájékoztatás szerint így Szombathelytől egészen 17 km-en át lehet a 87-es út mentén kerékpárúton bringázni.
Az építés mellett a kerékpáros közlekedést népszerűsítő kampány is indul, amelynek feladata, hogy minél többen válasszák rövidtávú utak során a kerékpárt, ami adott esetben akár a leggyorsabb eszköz is lehet.