Novák Katalin fogadta a mentőcsapatokat

A köztársasági elnök és a török nagykövet külön megköszönte a mentőkutyák szolgálatát.

Novák Katalin köztársasági elnök személyesen fogadta február 14-én, kedden a Sándor-palotában azokat a hivatásos és önkéntes kutató mentőket, köztük a HUNOR mentőszervezet tagjait, akik a törökországi földrengés hírére azonnal a helyszínre utaztak, hogy küldetésük és képességeik szerint segítsék a túlélőket, és a kutatásban résztvevő helyi hatóságokat. Az államfő a törökországi természeti katasztrófa során tanúsított áldozatos és emberfeletti munkájuk előtti tiszteletét fejezte ki e gesztussal, számolt be a Katasztrófavédelem.

Mentőcsapatok fogadása a Sándor-palotában
Szőke Péter BM OKF

Az ünnepélyes fogadás első mozzanataként a jelenlévők egyperces néma főhajtással adóztak a földrengés áldozatainak emléke előtt. Ezt követően Novák Katalin köztársasági elnök köszöntötte a mentésben résztvevőket. kiemelve, Magyarország elsőként jelentkezett segíteni.

Mert tudtunk és akartunk is segíteni. Ezt elsősorban önöknek köszönhetjük. Jó kimondani, hogy Magyarországra lehet számítani

, fogalmazott az államelnök, aki családanyaként elszorult szívvel figyelte az eseményeket, egyformán aggódott a bajbajutottakért, a magyar segítőkért, és együttérzett a segítők és az áldozatok családtagjaival is.

Mentőcsapatok fogadása a Sándor-palotában
Szőke Péter BM OKF

Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország magyarországi nagykövete is szólt a mentőszervezetek tagjaihoz: „A múlt héten, amikor feszülten vártuk a híreket, mi otthon sírtunk, önök pedig a katasztrófa helyszínén, amikor pedig örömteli hírek érkeztek, akkor önökkel együtt örültünk. Ez a testvériség lényege”. A nagykövet köszönetnyilvánítását szűnni nem akaró taps fogadta.

A köztársasági elnök és a nagykövet külön megköszönte a mentőkutyák szolgálatát is, valamennyi kutya „Hősünk” feliratú nyakörvcímkét kapott. A fogadás végén valamennyi mentőszervezet vezetője plakettet vehetett át.

Mentőcsapatok fogadása a Sándor-palotában
Szőke Péter BM OKF

Az elmúlt héten 167 magyar kutató mentő szakember és 29 keresőkutya dolgozott éjt nappallá téve a törökországi tragédia romjai között, ahonnan összesen 35 embert mentettek ki a magyarok. A HUNOR mentőszervezet tagjai hat nap alatt 17 túlélőt emeltek ki a romok alól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek